Hozzáférhetőségi eszközök

Család és Hivatás

Bokányi Zita
Család és Hivatás (2022), 90 oldal

Család és Hivatás

B E T E K I N T Ő

A kutatások és elemzések jelentősége mindig abban áll, hogy képesek a valóságot megragadni és megvilágítani, teret és lehetőséget adva a megoldásoknak és a cselekvésnek. Ezek alapján egy értékes összehasonlító elemzést tart az Olvasó a kezében, fókuszba állítva a magyarországi vállalkozó, orvos és pedagógus édesanyákat és édesapákat, gyermekvállalási attitűdjüket, a családi életük és a hivatásuk közötti kapcsolatot.
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) a családalapítás és a gyermekvállalás ösztönzése érdekében folytatott tudományos és szakpolitikai munkájában kiemelt figyelmet kap a család és a munka közötti egyensúly témaköre, ezért is igen fontos elemzésként tekinthetünk erre a tanulmányra. A KisMackó Alapítvány korábbi kutatásai és az azok alapján készült mostani összehasonlító elemzés egyedülálló abban a tekintetben, hogy több különböző hivatást végző, és így különféle sajátosságokkal rendelkező szülő körében készült. Közös elemzésünkben olyan kihívásokra, jelenségekre és problémákra hívjuk fel a figyelmet, amelyek nem megkerülhetők akkor, amikor olyan témák kerülnek terítékre, mint a szülői minták, szerepek megértése, az első gyermek vállalásának időszaka vagy a munka-család egyensúly kialakításának támogatása.
Az elemzés jelentőségét és aktualitását mutatja, hogy a munkahelyi és családi élet összeegyeztethetősége, amelynek vizsgálata központi részét képezi az elemzésnek, a magyar családpolitika egyik meghatározó pillére. A családbarát kormányzás eredményeként már eddig is számos olyan családtámogatási intézkedés valósult meg, mely lehetővé teszi a családi élet és a munka egyensúlyának megteremtését, a kutatások jelen elemzése ehhez még további hivatkozási pontot nyújt a jövőre nézve.
A családok társadalmunk alappillérei, együttélésünk legfontosabb keretei. Legyen szó akár kutatásról, elemzésről, tudományos munkáról vagy politikai intézkedésről, valamennyiünk közös célja ugyanabba az irányba mutat: a gyermekvállalás és a munkavállalás egymást erősítő tényezők legyenek, s semmiképpen se egymást akadályozók. Továbbra is feladatunk tehát annak a szemléletmódnak a meggyökereztetése, hogy a családalapításban és a gyermekvállalásban ne a karrier és az önmegvalósítás akadályát lássák az édesanyák és édesapák, hanem az életút kiteljesedését.

Kulcsszavak: családalapítás, gyermekvállalás, munka–család, családpolitika, családtámogatás

The Foster Parent Network from the Perspective of Social Ethnography: A Study of Two Settlements

A B S T R A C T

The significance of research and analysis always lies in their ability to capture and illuminate reality, thereby creating space and opportunities for solutions and action. Based on this premise, the reader holds a valuable comparative study that focuses on entrepreneurial, medical, and teaching mothers and fathers in Hungary, examining their attitudes toward childbearing and the relationship between their family lives and professional careers.

In its scientific and family policy work aimed at encouraging family formation and childbearing, the Kopp Mária Institute for Population and Families (KINCS) places particular emphasis on the issue of balancing family life and work. For this reason, the present study represents an especially important contribution. The previous research conducted by the KisMackó Foundation and the comparative analysis based upon it are unique in that they encompass parents engaged in several different professions, each characterized by distinct occupational features and circumstances. Through our joint analysis, we draw attention to challenges, phenomena, and issues that cannot be overlooked when addressing topics such as parental patterns, parental roles, the period surrounding the birth of a first child, and support for achieving work–family balance.

The relevance and timeliness of this analysis are underscored by the fact that reconciling work and family life—one of the central themes of the study—constitutes a key pillar of Hungarian family policy. As a result of family-friendly governance, numerous family support measures have already been implemented to facilitate the harmonization of work and family responsibilities. The research findings presented in this analysis provide additional points of reference for future policy development and professional discourse.

Families are the fundamental pillars of our society and the primary framework of our shared existence. Whether in the context of research, analysis, academic work, or public policy measures, our common objective remains the same: to ensure that childbearing and employment reinforce one another rather than function as competing or mutually restrictive factors. It therefore remains our collective responsibility to strengthen the perspective that family formation and childbearing should not be regarded by mothers and fathers as obstacles to career advancement and self-fulfillment, but rather as integral components of a complete and meaningful life course.

Keywords: family formation, childbearing attitudes, work–family balance, family policy, family support

https://doi.org/10.63582/KINCS.BO.HU.2022.5.1 LETÖLTÉS