Családügyi díjakat adtak át

Az élet minden területét átszövő, családközpontú gondolkodásmódra van szükség ahhoz, hogy egy elöregedő nemzetből fiatalodó nemzetté váljon a magyar - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Pro Familiis díjak átadásán. Novák Katalin kiemelte, azt szeretnék, hogy a gyermekvállalást és -nevelést támogató gondolkodásmód megjelenjen a családi nevelésben, a köznevelésben, a tanárképzésben, a gazdaságban, a közszolgáltatások terén, a vendéglátásban és a kultúrában Magyarországon és a határokon túl is.

Tovább ...

Otthon segítenek

Az Otthon Segítünk Alapítvány XVII. országos találkozóján szombaton a Benczúr Hotelben több száz önkéntes segítőt köszöntöttek a szervezők a Családok Éve alkalmából. 

Tovább ...

Megnyílt az egyszülős központ Budapesten

Megnyílt az ország első egyszülős központja hétfőn Budapest VIII. kerületében, az Üllői út és a Mária utca sarkán. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár mobilirodaként is használhatják a közösségi teret.

Tovább ...

Gyermekáldás hete Harkányban

Immár harmadik alkalommal rendezték meg Harkányban a Gyermekáldás Hetét. A rendezvénysorozat célja a gyermekre vágyó családok megszólítása, segítése, többek között a termálvíz jótékony hatásainak felhasználásával.

Tovább ...

Pro Familiae Hungariae díjjal tüntették ki Novák Katalint

A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság a családok érdekében végzett munkásságáért Pro Familiae Hungariae díjjal tüntette ki Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős ügyvezető államtitkárát csütörtökön Budapesten. Az államtitkár beszédében azt hangoztatta, hogy a nehézségek ellenére is családban élni a legjobb dolog a világon.

Tovább ...

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem