Nekünk mindenünk a család – Házasság heti konferencia

„Nekünk mindenünk a család” címmel a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a Házasság Hete alkalmából tematikus napot rendezett.

Szőnyi Kinga a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke elmondta, hogy rendezvényük kulcsgondolata, hogy ki kell állni mindazon értékek mellett, amelyet örökül akarunk adni gyerekeinknek, unokáinknak.

Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke köszöntő előadásában beszélt a házasság reneszánszáról, amit alátámasztanak az utóbbi évek adatai, hiszen 25 éve nem kötöttek annyi házasságot, mint most. Elmondta, hogy a kutatások alapján a magyarok házasságpártinak mondhatók és növekszik a házasságban születő kisbabák aránya is. Részletesen bemutatta a családvédelmi akcióterv intézkedéseit és hangsúlyozta, hogy a hétpontos csomag minden élethelyzetre kínál újabb lehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy a csomag amellett, hogy a családok mindennapjait is igyekszik segíteni, nagy születés ösztönző hatással bír.

Dr. Tálos Gyula BKMK Gyermekosztály vezetője az anyatej, a szoptatás és bőrkontaktus jelentőségét emelte ki a családbarát újszülött ellátásról szóló előadásában.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke emelte ki, hogy a válások száma csökkent, de ha megtörténik, akkor fontos figyelembe venni, hogy a válással csak a házasság ér véget, a szülőség nem. Elmondta, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani az újrakezdőkre, azaz a gyermeket nevelő családok 23%-át kitevő mozaikcsaládokra, ahol több mint 40%-ban közös gyerekek is születnek.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója a férfi és a nő közötti szövetséget hangsúlyozta, amihez kell a bátorság, hit, tudatosság és bizalom is.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem