Szeptember 15-ig meghosszabbítjuk a KINCS Smart Family Nagydíj 2021 startupverseny pályázati határidejét

Egy hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbítjuk a családokat segítő, okos megoldásokat nyújtó startup vállalkozásoknak meghirdetett Smart Family Nagydíj 2021 verseny pályázati határidejét - közölte Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke a KINCS Smart Family Központ országjáró körútjának budapesti eseményén.

Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő az eseményen kuriózumnak nevezte a pályázatot, mondván, az a kis fejlesztésekre, családi vállalkozásokra is figyelmet fordít. A képviselő reméli, hogy a pályázatra benyújtott innovációkból minél nagyobb mértékben profitálnak majd a magyar családok. Dunai Mónika örömét fejezte ki, hogy az országjáró körút budapesti állomása a Kelet-Pesti Tankerületi Központ. Azt mondta, hogy Rákosmente és Kőbánya családbarát kerület, ahol figyelnek a családokra, gyermekekre. Nem csak közvetlenül nyújtanak segítséget nekik, hanem többi között civil szervezeteken, védőnői hálózaton, iskolákon, óvodákon keresztül is - tette hozzá a képviselő.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke arról beszélt, hogy az innováció közel áll a családokhoz, mert a gyereknevelésben a mindennapokban is új megoldásokat kell keresni egy-egy helyzet megoldásához. A KINCS ezért május 15-én létrehozta a KINCS Smart Family Centrumot és meghirdette a KINCS Smart Family Nagydíj 2021 nevű startupversenyt, amelyekre a családok életét könnyebbé tevő, innovatív ötleteket várnak - emlékeztetett.

Szalai Piroska, a KINCS Smart Family Centrum vezetője ismertette: a pályázatra szeptember 15-ig olyan magyarországi székhelyű cégek jelentkezését várják, amelyek legalább prototípussal, de inkább már piacon megtalálható, a családok életét megkönnyítő termékekkel, szolgáltatásokkal rendelkeznek.
Pályázni hat kategóriában - társadalmi és közösségi innovációk, e-egészség, a jövő oktatása, okos családi otthonok, családi kassza, zene és kreatív megoldások - lehet - fűzte hozzá.

Dr. Pap Sándor, Kőbánya gazdasági és fejlesztési tanácsnoka azt hangsúlyozta: a digitalizáció nap mint nap átalakítja az államot, a piaci szférát és a családok életét, ezért hiánypótló és fontos, hogy a KINCSnek eszébe jutott a digitalizációt a családok szolgálatába állítani. Kőbányán is igyekeznek a családokat szolgálni, így például intézményeket - óvodákat, bölcsődéket, orvosi rendelőket - újítanak fel, és ösztöndíjakkal segítenek, hogy "a család a 21. századnak is alapvető építőkockája legyen" – mondta.

Dr. Fekete Ildikó, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ igazgatója kiemelte: Magyarországon a koronavírus-járvány alatt is folyamatos volt az oktatás, a köznevelés rendszere egyetlen napra sem állt le. Hozzátette: a járvány az oktatási rendszert is kihívás elé állította, innovatív módszereket kellett keresni, és beépíteni azokat a mindennapokba. Az igazgató ezek között említette, hogy digitális oktatásra tértek át, fejlesztették a KRÉTÁt, és informatikai támogatói csoportok jöttek létre.

Az eseményen bemutatták a matematikai feladatok gyakorlására alkalmas Darts Matek és az angol nyelv gyakorlását segítő Xeropan alkalmazást, valamint innovációs tájékoztatót tartottak a XVII. kerületi, Balassi Bálint Nyolc Évfolyamos Gimnázium tanulói is.

Forrás: MTI

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem