Gyermek(lélek)védelem új útjain
„Gyermek(lélek)védelem új útjain” címmel szakmai műhelykonferenciát rendeztünk a KINCS-ben, ahol intézetünk elnöke bemutatta a KINCS legfrissebb, az iskolai mobiltelefon-korlátozás hatékonyságát vizsgáló kutatását, Hal Melinda klinikai szakpszichológus pedig bejelentette a fiatalok mentális egészségét támogató Nemzeti Mentál Pajzs Program elindítását.
Nyitóbeszédében dr. Rétvári Bence a családi adózási rendszer jelentőségét hangsúlyozta, amelynek lényege, hogy az állam kompenzálja azokat, akik gyermeket vállalnak, így az édesanyák akár életük végéig mentesülhetnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ugyanakkor riasztónak nevezte annak kockázatát, hogy jövőre, a Tisza-párt esetleges győzelme esetén a progresszív adózás bevezetése mellett a családi adókedvezmények és az anyák SZJA-mentessége is veszélybe kerülhet, ami leginkább a dolgozó szülőket érintené hátrányosan.
Dr. Koncz Zsófia kiemelte, hogy a 2010 óta megkezdett munka eredményeként valódi adóforradalom valósult meg: a jövő évi költségvetésben 4802 milliárd forintot, vagyis a GDP 5 százalékát fordítják a családok támogatására. A családokért felelős államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a családi adókedvezmény megduplázása egy millió családot érint, és 2029-ig összesen egymillió édesanya mentesül majd a személyi jövedelemadó fizetése alól. Emellett szeptembertől elindult az Otthon Start Program, amely a korábbi otthonteremtési támogatásokkal összehangolva soha nem látott lehetőségeket kínál az otthonteremtésben.
Fűrész Tünde a KINCS legfrissebb kutatásának eredményeit ismertette. Intézetünk elnöke elmondta, hogy a magyarok kétharmada (66%) támogatja az iskolai okoseszközök korlátozását, a kisgyermeket nevelők és a nagycsaládosok közül tízből nyolcan helyeslik az intézkedést. A válaszadók 93 százaléka szerint a folyamatos mobiltelefon-használat függőséget okozhat, és tízből kilencen úgy vélik, hogy a szülőknek is kevesebbet kellene telefonozniuk. A kutatás rámutatott, hogy a felnőttek egyharmada naponta négy óránál is többet tölt a telefonjával, míg a 30 év alatti fiatalok háromnegyede naponta legalább hét órát mobilozik.
Hal Melinda klinikai szakpszichológus szerint a fiatalok körében eluralkodott az instabilitás, a magány, a reménytelenség, a kötődési nehézség és a versenyképtelenség. E problémák kezelésére indul el a Nemzeti Mentál Pajzs Program, amely a lelki stabilitás erősítését és a mentális versenyképesség fejlesztését célozza. A program interaktív, korosztálynak megfelelő tevékenységeket kínál, ahol szakmai vezetéssel kereshetnek megoldást a résztvevők problémáikra. A szűrőbuszokon pszichodráma- és érzelmi intelligenciát fejlesztő feladatok, valamint az online zaklatás és a droghasználat elleni fellépés jelentős hangsúlyt kap. A program 52 szervezet közreműködésével jött létre, célja pedig egy új nemzeti mentális stratégia megalkotása.
Horváth László kormánybiztos szerint a kábítószer megjelenése erőszakot, félelmet és a közösségek széttöredezését idézi elő, emellett a mögötte álló szervezett bűnözői csoportok más bűncselekményeket is generálnak, például embercsempészetet, fegyverkereskedelmet vagy prostitúciót. Mint mondta, a drog nem egy társadalmi réteg luxusa, nem válogat korosztály, társadalmi osztály vagy településtípus szerint, ezért egységes társadalmi elutasításra van szükség.
Király Nóra országgyűlési képviselő rámutatott, hogy Magyarországon immár 15 éve a kormányzás középpontjában a családok és a gyermekek állnak. A Gyermekvédelmi Digitális Polgári Kör alapítójaként elmondta, hogy a kezdeményezés célja a gyermekek védelme, valamint a szülők irányítása abban, hogyan neveljenek egészséges, boldog felnőtteket.