A magyarok többsége szerint jó ötlet volt az egy éve bevezetett iskolai mobiltelefon-használat korlátozás
Több európai ország gyakorlatát követve hazánkban is egységes szabályozás lépett életbe tavaly szeptember 1-jén, amely korlátozza az okoseszközök tanítási idő alatti használatát. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb reprezentatív felmérése szerint a magyarok kétharmada (66%) szerint az elmúlt év tapasztalatai alapján jó ötlet volt bevezetni az iskolai mobilmentességet, a többség egyetért az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásával, és tízből nyolcan úgy vélik, hogy a szülőknek is kevesebbet kellene mobilozniuk. A júliusi felmérés a felnőttek digitális gyermekvédelemhez kapcsolódó attitűdjeit is megvizsgálta.
Az eredmények szerint a magyarok 96 százaléka már hallott az iskolai mobiltelefon használat korlátozásáról, és az első év tapasztalatai alapján kétharmaduk támogatja azt, mindössze 15 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem ért egyet az okoseszközök korlátozásával. Az iskolai mobiltelefon-használat visszaszorítását főként az idősebb korosztályok (78%), a gyermekes családok (72%) tartják jó döntésnek, a kisgyermekes szülők körében pedig még magasabb (81%) a támogatottság. A 18 év alatti gyermeket nevelő szülők jó tapasztalatokat szereztek az iskolai mobiltelefon-korlátozásról, harmaduk pedig arról számolt be, hogy gyermekük képernyőideje csökkent, és az intézkedés bevezetése óta pozitív változásokat tapasztalt a gyermeke életében. A szülők egyharmada szerint a korlátozása beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Minél több gyermeke van egy szülőnek, annál inkább gondolta úgy, hogy jó ötlet volt bevezetni a mobilmentességet. Tízből kilencen úgy vélik, hogy a folyamatos kütyühasználat függőséget okozhat, 75 százalékuk pedig egyetért azzal, hogy a mértéktelen mobilozás gátolja a valódi közösségek kialakulását, ami a fiatalok mentális egészségére is negatívan hat. A megkérdezettek háromnegyede szerint. a mobiltelefonoknak nincs helyük az iskolákban, kivéve, ha tanítási célt szolgálnak. A válaszadók 90 százaléka szerint fontos, hogy a szülők példát mutassanak és tudatosabbak legyenek gyermekeik mobiltelefon-használatával kapcsolatban. Tízből nyolc magyar (84%) szerint a szülőknek is kevesebbet kellene mobilozniuk, és a tiltás helyett a tudatos eszközhasználatra kellene megtanítaniuk a gyermekeiket.
A felmérés adatai alapján a magyarok jelentős része maga is sok időt tölt a telefonjával: tízből három embernek naponta legalább 4 óra a képernyőideje, a válaszadók 15 százalék pedig naponta több mint 7 órát nyomogatja a telefonját. A megkérdezettek 60 százaléka minden nap legalább két órát használja a készülékét. A 30 év alatti fiatalok körében a legmagasabb a képernyőidő: 58 százalékuk naponta több mint 4 órát, 30 százalékuk pedig 7 óránál is többet mobilozik. A férfiak valamivel többet telefonoznak, mint a nők, előbbiek kétharmada, utóbbiak 57 százaléka tölt naponta legalább 2 órát a mobiljával. Ahogy nő az életkor, úgy csökken a mobilhasználatra fordított idő is, a 65 év felettieknek csupán 12 százaléka tölt 4 óránál több időt mobilozással. Lakóhely szerint a budapestiek tekinthetők leginkább mobilfüggőknek, ők kétszer annyi időt töltenek a képernyő előtt, mint a községekben élők.
A magyarok négyötöde szerint hétéves kor alatt nem kellene digitális eszközöket adni a gyermekek kezébe. A válaszadók 38 százaléka 7 és 10 éves kor között, 26 százalékuk 11 és 14 éves kor között, míg 14 százalékuk szerint 14 éves kor felett a legideálisabb a digitális eszközök bevezetése. Ezzel szemben a válaszadók ötöde úgy véli, hogy már hétéves kor előtt is használhatnak okoseszközöket a gyermekek, sőt 3 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy az okostelefonok használata akár 3 éves kor alatt is megengedhető. A magyarok háromnegyede szerint ugyanakkor probléma, ha egy 3 év alatti gyermek mobiltelefont kap, viszont a kisgyermekes szülők harmada elfogadhatónak tartja, ha a kisgyermek rövid időre használja a mobiltelefont.
Az iskolai mobiltelefon-használat korlátozása a családok, a pedagógusok és a diákok közös érdekeit szolgálja, hiszen hozzájárul a gyermekek biztonságához, fejlődéséhez és a tanulás hatékonyságához. A PISA-felmérések és az ENSZ kutatásai is megerősítik: azokban az intézményekben, ahol a mobilokat kizárólag oktatási célra használják, és nem tereli el a figyelmet a szabadidős használat, a tanulmányi eredmények javulnak. A szakértők ugyanakkor nem javasolják a 3 év alatti gyermekek okostelefon-használatát, mivel az kedvezőtlenül hathat a szemük és az idegrendszerük fejlődésére, valamint koncentrációs problémákat idézhet elő. Több kutatás is kimutatta, hogy a túlzott mobiltelefon-használat függőséghez vezethet, ronthatja a teljesítményt, és gyengítheti a fiatalok közösségi kapcsolatait és egészségét.
További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.koppmariaintezet.hu