Magyarország kiáll a családok védelme mellett - A Család Nemzetközi Napja

Magyarországon kiállunk a családok védelme mellett. Ez 2010-óta minden áldott nap fókuszban van a politikánkban, nem csak a családok napján - mondta Fűrész Tünde a Család Nemzetközi Napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. A KINCS elnöke hozzátette: a család a társadalom legkisebb és legfontosabb alapegysége, amelyet jelenleg három dolog is veszélyeztet: a népességfogyás, az értékválság – mivel manapság sokan relativizálni akarják a családot –, illetve a háború okozta gazdasági válság.

A KINCS elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarországon a termékenységi ráta emelkedett, 2010 óta nálunk volt a legnagyobb növekedés az EU-ban. Az értékválság ellen sikeresen küzdünk, a családbarát szemléletünk példaértékű. Hazánkban a békepárti törekvés dominál a családok érdekében, a család értékét és védelmét minden módon megőrizzük. A negatív demográfiai folyamatokat pedig nem migrációval, hanem a családok támogatásával próbáljuk megoldani.

Fűrész Tünde kiemelte, hogy a munkaalapú magyar családpolitika igazi sikertörténet, Európa- és világszerte felfigyeltek ránk, sok helyen pedig át is vették a családtámogatási intézkedéseinket.

2010 óta minden év a családok éve – mondta Dr. Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára, majd hozzátette, hogy több mint 30 családtámogatási intézkedés segíti a magyar családokat, ami igazán egyedülálló világszerte. A családtámogatási rendszer azonban még nem befejezett, a kormány igyekszik a családok igényeihez mérten újabb és újabb eszközöket bevezetni, így például idén is bővült a rendszer, egyebek mellett a 30 év alatti anyák szja-mentességével. Az összes intézkedés azt szolgálja, hogy a család szerepe erősödjön, a vágyott gyermekek minél hamarabb megszülethessenek, a gyermekvállalás ne szegénységet, hanem anyagi előnyt jelentsen, valamint létrejöjjön a munka-család egyensúly - mondta Beneda Attila.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy szeretnék erősíteni azokat a határterületeket, amelyek összefüggnek a testi-lelki egészséggel, ezért folytatnák a családbarát szülészeti programot, nemzeti anyatejbankot terveznek létrehozni, valamint egy „demencia-akcióterv” megalkotása is tervben van.

A sajtótájékoztatón dr. Pári András, a KINCS kutatási vezetője elmondta, hogy Magyarországon 2010-ben a házasságkötések száma, 2011-ben pedig a gyermekvállalási kedv „történelmi mélyponton” volt, 2021-re viszont a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta majdnem 30 százalékkal nőtt, a házasságkötések száma pedig megduplázódott. A házasságkötések számának emelkedésével nőtt a házasságon belül születő gyermekek aránya is: míg 2015 előtt a gyermekek valamivel több mint a fele, 2022-ben már a 73 százaléka született házasságban. Emellett a terhességmegszakítások száma csaknem a felére csökkent: míg 2005-ben minden második születésre jutott egy abortusz, 2022-ben minden negyedikre.

Dr. Mészáros Árpád József, a KINCS stratégiai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes vezetője arról beszélt, hogy a magyar családpolitika számos európai országnak mintaként szolgál, egyes elemeit már átvették Lengyelországban és Lettországban, de az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten is van visszhangja a magyar intézkedéseknek.

(Forrás: MTI)

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem