A magyarok kiállnak a családbarát kormányzás mellett

A magyar emberek többsége elégedett az elmúlt 12 év családbarát politikájával és a jövőben is ezt az irányvonalat támogatják - derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) reprezentatív kutatásából. A kormány több mint egy évtizede folyamatosan bővíti a családtámogatási rendszert, és soha nem látott segítséget nyújt a családoknak. A február végén-március elején készült felmérésben a megkérdezettek szerint a legfontosabb családbarát intézkedések mindegyike hozzájárul a családok anyagi helyzetének javulásához.  

2010-ben családbarát fordulat történt. A kormány kiemelten támogatja a családokat, a szülőket, a gyermekeket, az időseket és a fiatalokat egyaránt.  A KINCS kutatásában azt vizsgálta, hogy milyen az össztársadalmi elfogadottsága az elmúlt 12 év családpolitikájának.

A felmérés eredménye szerint 10-ből 7-en (72%) ismerik a kormány családpolitikai intézkedéseit, és többségük (68%) elégedett a családbarát kormányzással. A leginkább érintettek, vagyis a gyermeket nevelők - közülük is leginkább a gyermekgondozási ellátásokban részesülők - ennél is nagyobb arányban elégedettek a családbarát intézkedésekkel.  

A megkérdezettek úgy gondolják, hogy a jelenlegi családpolitika segíti a gyermekes családokat (76%), kiemelten a nagycsaládosokat (82%) és a gyermeket tervező párokat (73%). Az emberek többsége azzal is egyetért, hogy az elmúlt 12 év családpolitikája nagyban segítette az időseket, nyugdíjasokat (60%) és a fiatalokat (59%) egyaránt.

Az emberek háromnegyede méltányolja a családok érdekeit képviselő intézkedéseket, és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a családtámogatások révén javult a gyermekvállalási és házasodási kedv Magyarországon. Kétharmaduk szerint Magyarország történelmében az elmúlt 12 év előrelépést hozott a családoknak. A többség (62%) azzal is egyetértett, hogy a polgári kormány sikerét jól mutatja a családok életszínvonalának javulása. 

A jövőre vonatkozóan 82% nyilatkozott úgy, hogy a családtámogatások mostani rendszerét fenn kell tartani, sőt, 86% szeretné, ha az tovább bővülne. A felmérésben résztvevők közül a legtöbben, 10-ből 9-en azzal a kijelentéssel értettek leginkább egyet, hogy fokozottan kell támogatni a családalapításban a 30 év alatti fiatalokat.

A felmérésben résztvevők szerint a legfontosabb családbarát intézkedések mindegyike hozzájárul ahhoz, hogy könnyebb legyen gyermeket vállalni és nevelni Magyarországon, szerintük ezt leginkább a babaváró támogatás (93%) segíti, de hasonló mértékben fontos és hasznos a családi adókedvezmény (92%), az otthonteremtési támogatások (89%), az ingyenes tankönyv (89%) és a gyermekek kedvezményes étkezése (92%). Tízből nyolc válaszadó szerint a nagycsaládosok autósvásárlási támogatása, a családbarát munkalehetőségek, a több bölcsőde, óvoda létesítése, valamint a megnövekedett gyermekgondozási ellátások összege is nagy segítség a gyermekes családoknak.

Arra a kérésre, hogy a személyes életükben egy-egy intézkedés mekkora segítséget jelent, az érintettek a gyermekes családoknak járó személyi jövedelemadó-visszatérítést és a családi adókedvezményt tették az első helyre (85%). Az idősek számára jelentős támogatást nyújt a 13. havi nyugdíj visszavezetése (78%), a 25 év alattiak számára pedig az szja-mentesség (76%).  A saját életére vonatkozóan az emberek többsége jelentős segítségnek értékelte a rezsicsökkentést (77%), a benzinár befagyasztást (74%) és az alapvető élelmiszerek árának rögzítését is (57%).

Összességében elmondható, hogy Magyarországon a család az első. A kormány immár 12 éve kiemelten támogatja a családokat: a szülőket, a gyermekeket, az időseket és a fiatalokat egyaránt. A magyar emberek méltányolják ezeket az intézkedéseket, elégedettek a családbarát kormányzás intézkedéseivel és a jövőben is ezt az irányvonalat szeretnék megtartani és támogatni.

Módszertan: Az országos reprezentatív kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült a felnőtt lakosság körében, 2022. február 23. és március 10. között.

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. // www.koppmariaintezet.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem