Tisztelet az Édesanyáknak

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), valamint a Népesedési Kerekasztal által rendezett anyák napi rendezvényen kiemelte, a kormány nem akarja választási kényszerbe hozni az anyákat. Szeretnének minden támogatást megadni a főállású anyáknak, és azoknak is, akik dolgozni szeretnének a gyerekek mellett. Utóbbiaknak segít például a gyed extra, a bölcsődeépítési program, valamint a Nők 40 program is, amely visszaadja a családoknak a nagymamákat - sorolta az államtitkár a Tisztelet az anyáknak című eseményen.

Minden felelősséggel vállalt gyerek óriási kincs nemcsak a családoknak, hanem az egész társadalomnak, ezért a kormány igyekszik megbecsülni, értékelni és bátorítani az anyákat, hogy büszkék lehessenek a gyerekvállalásra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára.

Novák Katalin azt mondta, van még teendő a családpolitikában, ezért bízik benne, hogy a konferencia elősegíti a közös gondolkodást a témában, amely a "sorskérdések legfontosabbika".

 

Demény Pál demográfus felszólalásában ismertette több évtizeddel ezelőtt megfogalmazott szakpolitikai javaslatait. Szerinte a kormányoknak a nyugdíj mértékének meghatározásánál figyelembe kellene venni azt is, hány gyermeket nevelt fel valaki, valamint meg kellene adni a kiskorú gyereknek a szavazati jogot úgy, hogy a szüleik a nevükben voksolhassanak.

Fűrész Tünde, a KINCS megbízott elnöke közölte, a rendezvényen négy témában - anyai szerepek, nagymamák, főállású és egyedülálló anyaság - hallgathatnak meg előadást a meghívottak. Az konferencián szeretnének minél több elképzelést és javaslatot megvitatni annak érdekében, hogy Magyarországon a jövőben még inkább megbecsüljék és tiszteljék az édesanyákat - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy júniusban, az apák napja környékén szeretnék az anyák napi rendezvény párját is megtartani Tisztelet az apáknak címmel.

fotó: Botár Gergely/kormany.hu, forrás: MTI

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem