Versenyképességi tényező, ha egy munkahely családbarát

Ma már versenyképességi tényező az, ha egy cég családbarát módon, rugalmasan működik, ha tekintettel van a dolgozók családi hátterére, körülményeire - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára a Kopp Mária Intézet „Családbarátság a munkahelyen” című konferencián, amelyen meghirdette az idei családbarát munkahely pályázatot.

A családi élet mindig dinamikusan változik, erre kell rugalmas megoldásokat találniuk a munkaadóknak - vélekedett az államtitkár, hozzátéve: cserébe olyan motivált, lojális, elkötelezett dolgozóik lesznek, akikre hosszú távon számíthatnak és akik hivatásként tekintenek a munkájukra.

Novák Katalin szerint "kifejezetten megéri családbarát módon működni", és egyre több munkaadó látja be, hogy ez számára is hasznos lehet. Jól felfogott gazdasági érdekük, hogy így működjenek, mert hosszú távon így járnak jól - hangoztatta a közgazdász végzettségű államtitkár.

Ezt egyre többen tekintik versenyképességi tényezőnek, amit jelez, hogy az álláshirdetésekben mind gyakrabban jelenik meg, hogy az adott munkahely családbarát-e, ugyanúgy, ahogy az ingatlanhirdetéseknél az, hogy az adott lakás vagy ház családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) is megvehető-e - mondta.

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) intézményben tartott konferencián hirdette meg - hetedik alkalommal - a családbarát munkahely pályázatot. A nemrég létrehozott intézet célja egyebek mellett az, hogy kutatásokkal, tudományos munkával segítse a kormányzati döntéshozatalt népesedési, családügyi kérdésekben.

Az államtitkár közölte, idén - a tavalyinál 15 millió forinttal nagyobb keretösszeggel - 75 millió forinttal hirdetik meg a családbarát cím elnyerését célzó pályázatot kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában, valamint külön a költségvetési szervek számára. Pályázni június 30-áig lehet, és a munkahelyi programokra akár 5 millió forintot is el lehet nyerni.

A munkáltatóknak szóló információs napon Dr. Simon Attila István, az NGM munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára a női foglalkoztatás terén elért eredményekről számolt be. Európában legnagyobb mértékben Magyarországon nőtt a nők foglalkoztatási rátája, ezzel elértve az uniós átlagot, a 20-64 éves nők 66,2%-os foglalkoztatási rátáját. Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a nők munkanélküliségi rátája, 4,4%-ra Magyarországon, ami jóval a 7,7%-os uniós átlag alatt van.

Fűrész Tünde, a KINCS megbízott elnöke a kisgyermekes nők foglalkoztathatóságát szolgáló intézkedésekről beszélt, így a GYED Extra vagy a bölcsődei rendszer nyújtotta lehetőségekről. Elmondta, hogy a 15-49 éves 3 év alatti kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája 2010-hez képest közel negyedével nőtt, miközben az ún. láthatatlan munka, azaz a gyermekneveléssel és háztartási teendőkkel járó munka nagy részét még mindig inkább a nők végzik a családokban, bár egyre inkább emelkedik a férfiak esetében is a házimunkával töltött idő. A bölcsődei férőhelyek száma 38%-kal nőtt 2010-hez képest, ami azt jelenti, hogy jelenleg 775 bölcsőde, 83 mini bölcsőde és közel ezer családi bölcsőde működik Magyarországon.

Mátay Katalin, MACSKE Napközbeni Gyermekellátást Nyújtó Szolgáltatók Országos Egyesülete elnöke ismertette, hogy a Ginop 5.3.8 pályázat keretében hogyan lehet létrehozni és működtetni munkahelyi bölcsődét.

A családbarát munkahelyi gyakorlatokat bemutató kerekasztal beszélgetés során a résztvevők megismerhették a BDO Kft-nél működő munkahelyi bölcsődét; valamint a mostanra nemzetközivé vált, a magyarországi GE munkavállalói kezdeményezésére indult Dolgozó Szülők Napja programot. Engler Ágnes, egyetemi adjunktus a családbarát felsőoktatásról beszélt a Debreceni Egyetem példája alapján, valamint bemutatkozott a Családbarát Munkahely díjjal eddig ötször kitüntetett keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ is. Michl József, Tata polgármestere az értékalapú családbarát önkormányzati gyakorlatokról tartott tartalmas előadást. Szó esett a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát Vállalat díjáról is, ami az EMMI Családbarát munkahely pályázatához képest a költségvetési szervek körében nem, hanem kizárólag a versenyszférában kerül minden évben meghirdetésre.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem