Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott Fűrész Tünde, a KINCS elnöke

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette Fűrész Tündét, a KINCS elnökét Novák Katalin. A családokért felelős miniszter augusztus 20-a alkalmából adományozható állami kitüntetéseket, és a család nemzetközi napja alkalmából adományozható miniszteri elismeréseket adott át Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.

Novák Katalin köszöntőbeszédében Szent István királyról megemlékezve azt mondta: amikor valami nem felel meg az aktuális korszellemnek, amikor nem azt diktálja a kultúra, vagy amikor bizonyos érdekek azt kívánják, sokan megkérdőjelezik, felülírják, meg nem történtnek mutatják be a múltat.

„Fontos, hogy kérdezzünk, megkérdőjelezzünk dolgokat, de vannak kétezer, ezer éve velünk élő történetek” - hangsúlyozta, hozzátéve: nem minden állja ki az idő próbáját, de ami igen, az több puszta legendánál.

A miniszter arról is beszélt: Szent István királynak köszönhetjük, hogy Magyarország ma is keresztény ország, és többi között részt vett a magyar vármegyerendszer kialakításában, de amellett, hogy „bátor, tiszteletet parancsoló, bölcs király volt”, apa is volt.

A miniszter szerint ezzel a kettős kihívással élnek a kitüntetettek is: egyszerre szolgálják a nemzet érdekeit, dolgoznak tudományos eredményekért, gondoskodnak betegekről, és ezek mellett megmaradnak feleségnek, anyának, apának, gyereknek, testvérnek.

Novák Katalin köszönetét fejezte ki a kitüntetetteknek a munkájukért, és azért, hogy ennek a kihívásnak nap mint nap igyekeznek megfelelni.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapott Spéder Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesítették Dér Katalin teológust, Kurimay Tamás Batthyány-Strattmann László-díjas pszichiátert, Mohayné Keresztes Ilona újságírót, szerkesztőt, műsorvezetőt és Fűrész Tündét, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárát, a magyar családok érdekeit szolgáló példaértékű elhivatottsággal végzett szakmai munkája elismeréseként.

Novák Katalin Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át Nebojszki László Tibornak, a bajai Szent László Általános Művelődési Központ Középiskolája mérnöktanárának, Zöld László Csabánénak, a Bajai Szent Rókus Kórház gyógymasszőrének és Zsoldos Ferencné gyógyszerésznek.

Gyürki Ernő Lászlóné, nyugalmazott egészségügyi asszisztens és Telkes Andrásné, a csurgói Eötvös József Általános Iskola volt szakácsnője Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott.

A miniszter családokért díjban részesítette Langerné Victor Katalint, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárát, Müller Cecília országos tisztifőorvost, Nagy Vilmos Mártont, a családokért felelős miniszteri kabinet kabinetfőnökét, Rádi Katalint, a Korábban Érkeztem Alapítvány Szegedi mentorház mentorhálózat koordinátorát, Ujvári Enikőt, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kuratóriumi tagját, Forgács Vince szülész-nőgyógyász orvost, Vajdáné Kasza Szilviát, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat örökbefogadási tanácsadóját, Hajnal Virágot, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai stratégiai tervező főosztályának főosztályvezetőjét, Földi-Kovács Andrea oknyomozó riportert, műsorvezetőt és Némethné Farkas Katát, a Széchenyi István Egyetem Oktatásszervezési Igazgatóság Felnőttképzési Központ vezetőjét.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a rendezvény után egy Facebook posztban is megköszönte a díjat, illetve kollégái, támogatói segítségét is: „Hálás vagyok, amiért a munkám során immár 11 éve a magyar családokat szolgálhatom. Nagy megtiszteltetés, hogy a családok érdekeit szolgáló szakmai munkám elismeréseként ma a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehettem át. Szívből köszönöm a felterjesztést Novák Katalin miniszter asszonynak és az elmúlt évek közös munkáját valamennyi korábbi és mostani munkatársamnak, szövetségesemnek és támogatómnak. Nagy utat tettünk meg a családbarát Magyarország építése során. Büszke vagyok arra, hogy ennek az építkező munkának a kezdetektől részese és alakítója lehetek.”

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért minden munkatársa nevében szívből gratulálunk az Elnök Asszonynak!

 

Forrás: MTI

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem