Okos megoldások a családoknak országszerte

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért KINCS Smart Family Centrum országjáró körútjának negyedik állomásán, Nyíregyházán sajtótájékoztatón ismertette a tavasszal meghirdetett KINCS Smart Family startup pályázat részleteit, amelyre várják minden olyan vállalkozás jelentkezését, amely innovatív megoldásokat tud kínálni a családoknak.

A rendezvényen Dr. Ulrcih Attila, Nyíregyháza megyei jogú város alpolgármestere elmondta, hogy a város kiemelt hangsúlyt fektet mindenre, ami a családok jólétét segíti. A város vezetésének célja a lakók életérzésének pozitívabbá tétele. Kiemelte, hogy 2018-ban családbarát díjban részesült az önkormányzat, illetve a digitális fejlesztések területén is élen jár a település. Példa rá, hogy kimagasló innovációk születnek a helyi középiskolákban is. A város céljai között kiemelte, hogy az innovációt szeretnék bevinni a családok életébe, ezért is üdvözölte a KINCS Smart Family Centrum Nagydíját.

Szalai Piroska, a KINCS Smart Family Centrum vezetője a Kopp Mária Intézetet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) képviseletében bemutatta a KINCS Smart Family Centrumot és az általa meghirdetett KINCS Smart Family Nagydíjat. A verseny azoknak a vállalkozásoknak szól, amelyek már kint vannak a piacon, vagy legalább prototípussal rendelkeznek. Hat kategóriában hirdettek pályázati lehetőséget: fejlesztéseket várnak társadalmi és közösségi innováció, okos családi otthonok, a jövő oktatása, E-egészség, családi kassza, zenei és kreatív megoldások területén.

Szalai Piroska elmondta, hogy a pályázók jelentkezéseit a www.smartfamily.hu online felületen várják, a beadási határidő augusztus 15., a verseny összdíjazása 6 millió forint.

Zsigó Zsolt, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhely szakmai vezetője az iskolai kultúra, a támogató város és az elkötelezett vezetés együttműködésének eredményeként létrejövő innovatív fejlesztéseket ismertetett. Bemutattak egy két gimnazista diák által létrehozott, mobiltelefonról vezérelhető gyógytornász kesztyűt, ami a stroke rehabilitációban is kiválóan alkalmazható.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem