Több gyermek, biztosabb jövő

A magyar emberek a családban, a gyermekekben látják a jövőt, és úgy gondolják, ha több gyermek születne Magyarországon, az megoldást jelentene nemcsak a népesedési, hanem a környezeti problémákra is – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Népesedési Világnap alkalmából megjelent közleményéből. A KINCS kutatásai rávilágítanak, hogy akik több gyermeket nevelnek, felelősebben viszonyulnak a jövő alakításához, így a természeti értékeink megóvásához is. Többségük szerint a családbarát kormányzás stabil és kiszámítható támogatást nyújt a népesedési helyzet javításához.

Az ENSZ 1989-ben Népesedési világnappá nyilvánította július 11-ét. Ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a globális népességnövekedés mértékére, valamint az ebből adódó problémákra. Habár bolygónk népessége globális szinten folyamatosan növekszik, ez a növekedés nem minden kontinensre és országra jellemző egyformán. Európában a demográfiai tél korszakát éljük, egyetlen uniós államban sem születik az önfenntartáshoz elegendő számú gyermek, miközben a társadalmak elöregedése már rövidtávon is jelentős kihívásokat okoz. A világ összlakosságát tekintve az európaiak aránya az 1950. évi 21,7 százalékról 2020-ra 9,6 százalékra esett vissza.

A Kopp Mária Intézet felmérésből kiderül, hogy tízből heten az egész világot érintő globális problémának tartják a túlnépesedést, kétharmaduk szerint pedig a társadalom elöregedése és a kevés gyermek születése is nehézséget jelent.

A magyar társadalmat érintő kérdések kapcsán a magyarok az elöregedő népességben (82%), a nem eléggé stabil párkapcsolatokban (81%), a kevés gyermek születésében (78%), valamint abban látják a legnagyobb problémát, hogy a fiatalok későn vállalnak gyermeket (68%).

Csupán minden tizedik válaszadó (12%) érzi úgy, hogy nincs elég bevándorló, aki segíthetné megállítani a népesség fogyását. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar emberek nem 

értenek egyet a bevándorlás támogatásával, helyette a családban, a gyermekekben látják a jövőt. A három népesedési helyzetet orvosló megoldási lehetőség közül (1. több gyermek születése, 2. bevándorlás, 3. várható élettartam növekedése) tízből nyolc válaszadó az első helyre tette a rangsorban a több gyermek születését.

A megkérdezettek több, mint kétharmada (69%) gondolja úgy, hogy a családokat támogató intézkedések nagyban hozzájárulnak Magyarország népesedési helyzetének javításához.

A környezetvédelem és a gyermekvállalás általában negatív előjelű összekapcsolása és értelmezése gyakori beszédtéma manapság. 2021 tavaszán az Európai Nagycsaládos Szövetség (ELFAC) és a KINCS közös, online felmérésében arra volt kíváncsi, hogy a nagycsaládosok Európa-szerte mennyire éreznek felelősséget környezetünk védelme iránt, mennyire érdekli őket a fenntarthatóság témája. Tizenegy európai országból több mint 3000 kitöltött kérőív válaszai alapján megállapítható, hogy a legalább három vagy annál több gyermeket nevelő európai és magyar nagycsaládosokat foglalkoztatja a környezetvédelem (91% és 94%), és többségük kiemelten érdeklődik a téma iránt (58% és 61%). A környezet megóvása elsősorban gyermekeik jövője miatt fontos számukra (81% és 84%).

A felmérés rávilágít, hogy minél több gyermeket nevel valaki, annál inkább gondolja úgy, hogy nem mások, hanem a saját feladata megvédeni a környezetet, amit bizonyít, hogy a nagycsaládosok között kiemelkedően sokan vannak, akik szeletíven gyűjtik a szemetet (több mint 90%-uk). A nagycsaládosok egyáltalán nem értenek egyet azzal az állítással, hogy az éghajlati katasztrófa miatt nem érdemes gyermeket hozni erre a világra, de a többi európai nagycsaládos is erőteljesen elutasítja a gyermekvállalásnak és a környezeti katasztrófának az ilyen jellegű összekapcsolását.

Összegezve: a KINCS Népesedési világnap kapcsán készített felméréséből kiderül, hogy a magyar emberek tisztában vannak a globális és hazai társadalmat érintő népesedési problémákkal. A családban, a gyermekekben látják a jövőt, és úgy vélik, ha több gyermek születne Magyarországon, az megoldaná nemcsak a népesedési, de a környezeti problémáinkat is, mivel a többgyermekes családok kifejezetten tudatosan és felelősen viszonyulnak a környezetvédelem ügyéhez és a fenntartható fejlődéshez. A családok az élhető jövőt építik, és fontos számukra, hogy gyermekeik egészséges környezetben, a természettel minél nagyobb összhangban nőjenek fel, és lássák azokat a természeti értékeket, melyeket szüleik is láttak. A gyermeket nevelő családok a környezet megóvásának, a fenntartható fejlődésnek és a nemzet megmaradásának zálogai.

Módszertan: A KINCS országos reprezentatív kutatása 1000 fő telefonos megkérdezésével készült a felnőtt lakosság körében, 2021. június 17-21. között.  

Az Európai Nagycsaládos Szövetség (ELFAC) és a KINCS online felmérése 2021 tavaszán készült a nagycsaládosok körében. 11 országból (Horvátország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország) több mint 3000 kitöltött kérdőív érkezett.

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                           www.koppmariaintezet.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem