Családok éve a bölcsődékben

A bölcsődevezetők országos szakmai konferenciáján Budapesten a bölcsődéket érintő 2018. évi újabb kedvező változásokat mutatták be az előadók. Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy az eredmények alapján a bölcsődei szakterület egyike a kormány sikerágazatainak.

 A bölcsődei rendszer átalakításának társadalompolitikai indokaként a nők foglalkoztatási helyzetének javítását, valamint a munka és a gyermeknevelés összehangolásának elősegítését jelölte meg. Nemzetközi tapasztalatok alapján a fejlett országokban ott születik több gyermek, ahol a nők nem kerülnek hátrányba a munkaerőpiacon a gyermekvállalás miatt. Magyarországon európai összehasonlításban alacsony a 3 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatása, miközben 3 éves kor felett a kötelező óvodáztatás hatására már átlag feletti.

A bölcsődei rendszer átalakítását a kisgyermekes szülők, a bölcsődei fenntartók és nem utolsó sorban a bölcsődei dolgozók elvárásai és igényei alapján indították el. Az átalakítás négy pilléren nyugszik: az új szabályozáson, a fejlesztési források biztosításán, a kedvezőbb finanszírozáson és a bölcsődei dolgozók megbecsülésén. A jogszabályok alapján minden településen, ahol 40-nél több három év alatti kisgyermek él vagy 5 család kéri a bölcsődei ellátást, ott az önkormányzatnak ezt biztosítania kell.

A 2018-as év _számos kedvező változást, újabb lehetőségeket és segítséget hozott ezen feladat elvégzéséhez. 2018-tól a bölcsődék és a gombamód szaporodó mini bölcsődék fenntartására az önkormányzatok már feladat alapon kapnak költségvetési támogatást hasonlóan az óvodákhoz, ami jelentősen megkönnyíti számukra a bölcsődék működtetését. Emellett a szolgáltatási típusú bölcsődékben, a családi és a munkahelyi bölcsődékben is közel 5%-kal javult a finanszírozás a tavalyi évhez képest. Az idei évben további 20 milliárd Ft áll rendelkezésre bölcsődei férőhelyek létrehozására hazai és uniós pályázati források keretében, valamint a bölcsődei dolgozók bérfejlesztése is tovább folytatódik.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem