A magyar emberek többsége egyetért az élet újraindításával kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel

Magyarországon a felnőtt lakosság 80 százaléka egyetért a kormány újraindítási intézkedéseivel. A legtöbben (92 százalék) azt a döntést támogatják, hogy ismét el lehet a beütemezett egészségügyi beavatkozásokat végezni – derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 1000 fős, reprezentatív felméréséből, amely május 20-23. között készült. Szintén nagyon népszerű volt a SZÉP kártya alszámláinak átjárhatóságával kapcsolatos változtatás is, emellett az iskolák újraindítása, valamint a védettségi igazolványhoz kötött szabadidős tevékenységek engedélyezése is a válaszadók többsége szerint jó döntés volt.

Európában egyedülállóan magas a magyar emberek oltottsági aránya, és a számok növekedésével párhuzamosan a kormány 2021 tavasza óta több olyan intézkedést is hozott, amely segített az élet és a gazdaság újraindításában. Fontos szempont volt az is, hogy javuljon az emberek mentálhigiéniás állapota és mielőbb visszatérhessenek a korábban megszokott mindennapjaikhoz. A KINCS kutatásából kiderült, hogy az áprilisban és májusban bevezetett 17 intézkedés közül nyolccal a válaszadók jelentős többsége (80 százalék fölött) egyetértett, és gyakorlatilag nem volt olyan döntés, amelyet a válaszadók kétharmadánál kevesebben támogattak volna.

A megkérdezettek 92 százaléka azt az intézkedést pártolta a leginkább, hogy május 13-tól újraindulhattak a beütemezett egészségügyi beavatkozások és a felépülést segítő ellátások.

Az általános iskolák április 19-i és a középiskolák május 10-i újraindítása a kutatásban résztvevők 78 százaléka szerint jó döntés volt. A gyermekesek között 10 százalékponttal többen vannak, akik támogatták az iskolanyitást. A KINCS felmérésében résztvevők 86 százaléka egyetértett azzal, hogy május 25. után megrendezhetők a ballagások, és ugyanennyien helyeselték az érettségik személyes megtartását is.

A magyar kormány döntése szerint június 1-től lehet napközis táborokat szervezni. A megkérdezettek 85 százaléka nagyon örült ennek a lehetőségnek, és csak valamivel kevesebben (78 százalék) mondták azt, hogy az ottalvós táborozási lehetőséget is jó ötletnek tartják. A KINCS kutatásából az is kiderült, hogy a 18 év alatti gyermeket nevelő szülők 38 százaléka, a nagycsaládosoknak pedig az 53 százaléka szeretné táborba küldeni gyermekét a nyári szünet alatt.

A magyar emberek értékelték azokat az intézkedéseket is, amelyeket a szabadidő, a szórakozás és egyes szolgáltatások igénybevétele kapcsán hozott a kormány. A fodrászatok és kozmetikák megnyitásának örültek a legtöbben (89 százalék), és igen népszerű volt az a döntés is, hogy ismét lehet éttermekbe járni (84 százalék). A megkérdezettek négyötöde támogatja azt is, hogy május 28-tól lehet lakodalmakat tartani a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett.

A védettségi igazolvánnyal igénybe vehető szabadidős programok (múzeumok, könyvtárak -77%, mozik, színházak -70%, fürdők, edzőtermek -70%, szállodák -75%) látogatását a felmérésben résztvevők közel háromnegyede helyeselte. A legkisebb, de még így is nagyon magas támogatottságot a sportesemények és rendezvények látogathatósága kapta (64 százalék). A KINCS felmérésének része volt a SZÉP kártya alszámláinak átjárhatóságával kapcsolatos kérdés is, itt 10-ből 9-en mondták azt, hogy egyetértettek ezzel a döntéssel. Nem meglepő módon a munkavállalók elsöprő többsége (98 százalék) támogatta ezt az intézkedést.

Az intézet kutatásából jól látszik, hogy azon korosztályokban és csoportokban, ahol nagyobb az átoltottság, ott támogatóbbak az újraindítási intézkedésekkel, ahol kisebb mértékű, ott több az elutasító.

Összességében elmondható, hogy a felnőtt korú lakosság túlnyomó többsége értékeli a magyar kormány Újraindítási Akciótervét, és úgy érzik, hogy ezek segítségével az életük visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

Módszertan: Az országos reprezentatív kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült a felnőtt lakosság körében 2021. május 20-23. között.  

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.    www.koppmariaintezet.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem