Nőnap a Parlamentben

Idén a Parlament adott otthont a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) és a Magyar Női Unió Hölgy-Válasz elnevezésű nőnapi konferenciájának. A rendezvényre meghívott előadók az ünnep kapcsán a nőket és az egész társadalmat érintő kérdésekről beszéltek. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy a nők és a férfiak hasonlóak és egyenlőek, de nem egyformák, ezért az egyenlőséget és nem az egyformaságot kell hangsúlyozni.

Alapítóként Király Nóra köszöntötte a megjelenteket és elmondta: nagy örömére szolgál, hogy – csakúgy, mint tavaly - az idén is a Magyar Női Unióval közösen valósulhatott meg a nagyszabású konferencia. Király Nóra hangsúlyozta, hogy nőnek lenni csodálatos ajándék, kiváltság és egyben kihívás is, hiszen ma az élet számos területén kell helytállnunk: sok esetben egyszerre kell szerető, türelmes feleségnek, gondoskodó édesanyának, nagymamának és megbízható munkaerőnek lennünk.

„Egy nő életében a legszebb ajándék a gyerek, a gyerekek megszületése pedig nemzeti létkérdés is, ezért a családok megerősítésén és a gyermekvállalás ösztönzésén múlik a jövő.” – tette hozzá Király Nóra, majd beszélt arról is, hogy a munka és a család közti egyensúlyt megtalálni minden időkben igazi kihívás volt, így van ez most is.

Elmondta továbbá, hogy ma hazánkban a Kormány megadja a választás lehetőségét, hiszen aki szeretne, a GYED Extra segítségével már gyermeke fél éves kora után visszamenet dolgozni anélkül, hogy elvesztené az állami juttatást. Ám aki szeretné, megteheti, hogy akár három évig is otthon maradhat. A cél a rugalmas foglalkoztatás lehetőségeinek bővítése. A „Nők a Családban és a munkahelyeken” című akció éppen ezt a célt szolgálja, hiszen ha a nő, az anya boldog, az egész család boldog. – hangsúlyozta.

Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke kiemelte, hogy a szervezet a nőket kívánja megerősíteni, mert úgy vélik, amilyen a nő olyan a család, és végső soron a társadalom is.


A nők és a férfiak hasonlóak és egyenlőek, de nem egyformák, ezért az egyenlőséget és nem az egyformaságot kell hangsúlyozni - mondta Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára.

Novák Katalin kiemelte, a nőknek plusz támogatásra van szükségük, mert "nekik adatott meg az a csoda, hogy gyermeket szülhetnek", amiből többletfeladatok is adódnak. A kormánynak ezért biztosítania kell a döntés szabadságát, és támogatnia kell a főállású anyákat és a munkaerőpiacra visszatérni szándékozókat is, hogy megteremthessék a munka és a család egyensúlyát - hangoztatta az államtitkár.

Ezen egyensúly kialakítását segíti a gyed extra, a bölcsődei rendszer átalakítása, a hallgatói gyed bevezetése és kiterjesztése, a nők rugalmas foglalkoztatását segítő központok létrehozása, és a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségének megteremtése - sorolta Novák Katalin.

Az államtitkár azt mondta, olyan közéletre van szükség, amely vonzóvá válhat a nők számára, ezért kezdeményezte a Nők Magyarországért Klub alapítását, amely nőnapon tartotta alakuló ülését. A polgári értékrendű szervezet alapítói között van Nagy Tímea olimpiai bajnok sportoló, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes is.

A nők ügye azonban nemcsak a nőké, hanem mindenki közös ügye, nőknek és férfiaknak együtt kell tenniük érte - fogalmazott az államtitkár.

Dunai Mónika, az Országgyűlés női méltóságért albizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy a családok megmaradását a fizikai és az anyagi biztonság garantálja, ezért meg kell őrizni a már elért eredményeket. Az április 8-ai országgyűlési választásokon a jövőről döntenek a magyarok - emelte ki.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a 2010-es kormányváltás óta egyre több nő dolgozik, 2017-ben meghaladta a kétmilliót a számuk, ami a rendszerváltás óta a legmagasabb érték 2010 óta 270 ezerrel nőtt a foglalkoztatott nők száma, a női munkanélküliség pedig a 10 százalék feletti szintről öt százalék alá csökkent, amire még sohasem volt példa Magyarországon - fűzte hozzá.

A délelőtt további részében a vendégek Lovász Irén népdalénekessel közösen énekelték el a Tavaszi szél vizet áraszt című csodaszép, örökzöld dalt, majd Vecsei H. Miklós színművész személyes hangvételű, közvetlen beszédében köszöntötte hölgyeket. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a biztonságunk megőrzéséről beszélt, majd Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet vezetője Kincs, ami van! című előadásában az újonnan alakult intézetről, az elmúlt évek család-, gyermek- és nőpolitikai eredményeiről, s azok megőrzésének fontosságáról beszélt.

Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója, aki a férfi és a nő közötti, életre szóló szövetség fontosságát hangsúlyozta, majd Bokor-Nyiredy Kinga párkapcsolati tanácsadó a női lélek erőforrásairól, Léder László pszichológus pedig a hagyományos család és a modern apaság viszonylatáról beszélt.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem