Online térben zajlott a XX. Országos Neveléstudományi Konferencia

A XX. Országos Neveléstudományi Konferenciát Család a nevelés és az oktatás fókuszában címmel 2020. november 5-7. között a járványügyi helyzetre tekintettel online térben tartotta meg a Debreceni Egyetem és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS). A Jubileumi rendezvény elnöke Dr. Engler Ágnes, a KINCS tudományos elnökhelyettese volt.

Az intézményi nevelés és oktatás rendszeres vizsgálata a 21. században már elkerülhetetlen feladata a neveléstudomány képviselőinek. Vitathatatlan a családi nevelés és tanulás pedagógiai fontossága is, hiszen ez az egyén elsődleges szocializációs közege, és ez kíséri végig a tanulmányi életpályáján.

A konferencia célja volt ezeket vizsgálni: miképp áll helyt a család intézménye a modern világban, milyen új kihívások szólítják meg, és hogyan válaszol ezekre? A háromnapos tanácskozáson olyan kérdéseket tárgyaltak a kerekasztal-beszélgetések és előadások keretében, mint az iskolai és családi nevelés, az iskolai tanítás-tanulás folyamata és a családon belüli tanulás. Az előadók továbbá elemezték azt is, hogy a nevelés-oktatás intézményrendszere hogyan képes együttműködni a családdal, és adott esetben, milyen nehézségek akadályozzák a hatékony együttműködést.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke nyitotta meg a konferenciát. Köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a tanácskozás elősegíti majd a család és az oktatás között a még nagyobb összhang elérését. Hozzátette, hogy az alapok stabilak, hiszen mind a családok, mind a köznevelési intézmények helyzete alapvetően javult az elmúlt években. Elmondta, hogy a vírushelyzetben is közös felelősségünk megőrizni és biztosítani gyermekeink biztonságát, felhőtlen gyermekkorát és egymást erősítve, boldog gyermekeket nevelhessünk belőlük. Beszédében köszönetét fejezte ki, hogy a Debreceni Egyetem és a KINCS évek óta tartó közös munkájának eddigi legnagyobb projektje az Országos Neveléstudományi Konferencia megszervezése, amely mostani témájául a családok és az iskolák ügyét választotta.

A konferencián előadást tartott a KINCS több munkatársa is. Többek között felszólalt Dr. Engler Ágnes mb. tudományos elnökhelyettes, Szomszéd Orsolya szakpolitikai elemzési vezető, Antal István, a Társadalmi Csoportok Kutatóközpont vezetője, Várfalvi Marianna elemző, Dr. Dusa Ágnes elemző és Dr. Markos Valéria elemző is. Az Értékünk a gyermek c. kerekasztal-beszélgetésen Fűrész Tünde, a KINCS elnöke, Prof. Dr. Aczél Petra, a KINCS – Családtudományi Szakmai Kollégiumának elnöke, Szomszéd Orsolya szakpolitikai elemzési vezető, Szarvas Andrea, a nemzetközi iroda vezetője és Antal István, a Társadalmi Csoportok Kutatóközpont vezetője mutatta be Intézetünk munkáját. A beszélgetést Székely András kutató moderálta.

Jövőre, a XXI. Országos Neveléstudományi Konferenciának a Szegedi Tudományegyetem ad majd otthont.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem