A generációk közötti szövetség mindennél fontosabb a járvány idején

A generációk közötti szövetség mindennél fontosabb a koronavírus-járvány idején, ezért erősíti a kormány a fiatalok és az idősek közötti együttműködést - mondta Hollik István, a Fiatal Családosok Klubja és a KINCS idősek napi közös rendezvényén.

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Féltő szeretettel! című, a Kopp Mária Intézetben tartott konferencián azt hangoztatta, fizikailag és egzisztenciálisan is meg kívánják védeni az idősebbeket, és nem hagyják, hogy a liberális világnézet szembefordítsa egymással a generációkat.

Az időseknek meg kell adni a nekik járó tiszteletet és megbecsülést, hiszen megdolgoztak érte; ez az "állapotbeli kötelezettség" ölt testet a Fidesz-KDNP politikájában is. Hozzátette: az egzisztenciális megbecsülés jele, hogy a kormány megőrzi a nyugdíjak értékállóságát, valamint hogy megkezdik a 13. havi nyugdíj visszaépítését.

Hollik István arról beszélt, Magyarországon azért volt sikeres a védekezés az első hullám idején, mert időben sikerült meghozniuk a döntéseket, az egészségügyi dolgozók áldozatos munkát végeztek és az állampolgárok is felelősen viselkedtek.
Közölte, a második hullámra való felkészülésben nagy segítség volt a nemzeti konzultáció, melynek során csaknem kétmillióan mondták el véleményüket, melynek a lényege az, hogy meg kell védeni azokat, akik számára a koronavírus veszélyes, ugyanakkor az országnak is működnie kell. Úgy vélte, biztos abban, hogy ha az emberek összefognak és vigyáznak egymásra, akkor együtt le fogják győzni a járványt.


Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője videóüzenetében azt mondta, az idősek tapasztalatára, bölcsességére és szeretetére szüksége van a társadalomnak, ők azok, akik életre szóló küldetést, "gyökereket és szárnyakat" adtak a gyerekeiknek, unokáiknak.
Azt kérte a fiataloktól, becsüljék meg az idősebbeket, figyeljenek rájuk még jobban a járvány idején, hogy minél hosszabb ideig élhessenek közöttünk.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt hangoztatta, a járvány második hulláma még inkább a közösségi felelősségvállalás időszaka, ezért ha áldozatokkal is jár, mindenkinek be kell tartani a korlátozásokat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a járvány leginkább a fiatalabbak körében terjed, az a fertőzéslánccal eljut az idősebbekhez, akikre nézve a szövődmények kockázata nagyobb.
Győrfi Pál szerint a távol-keleti filozófiai szemlélet segíthet a járvány legyőzésében; eszerint az ellenségeinkkel szembeni harcban akkor lehetünk eredményesek, ha tanulunk tőlük. Szerinte mivel a vírus terjedésére az egyszerűség, a következetesség és kapcsolatkeresés jellemző, ezért a védekezésben ezekre tekintettel kell lenni.
Azt hangoztatta, úgy kell az országot működésben tartani, hogy közben az egészségben esett károkat mérsékelni tudják. Közölte, bízik abban, hogy hamarosan sikerül leküzdeni a járvány második hullámát, szerinte, ahogy tavasszal, most "együtt újra sikerülhet".

Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerint ahogy az idősebb generációknak az élettapasztalataikat, úgy a fiataloknak most az online világban szerzett ismereteiket kell egymással megosztaniuk. Úgy vélte, ha a vírusnak volt pozitív tanulsága, akkor az, hogy semmi sem magától értetődő, mindent újra kell értékelni, ezek között is kiemelten a családi kapcsolatokat.
Azt mondta, a kommunikáció szerepe fel- és átértékelődött a vírus idején, ezért nem szabad hagyni, hogy az idősekben félelmet, pánikot keltsenek a nem megbízható információk. Szerinte a fiataloknak felelőssége van abban, hogy segítsenek az idősebbeknek eligazodni, hogyan tájékozódhatnak hiteles forrásból.
A fiatalokat arra kérte, ne csak nagyszüleiknek, hanem azoknak az időseknek is segítsenek, azoknak is legyenek jelen a hétköznapjaikban, akiknek családja nincs elérhető közelségben. Szerinte az önkéntesség felértékelődött és új dimenzióba került, és reményét fejezte ki, hogy a most bevezetett jó gyakorlatok megmaradnak később is.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója arról beszélt, hogy bár a járványhelyzet felforgatta a mindennapokat, de az igazán fontos és értékes találkozásokról, ha digitális formában is, nem szabad lemondani. Szerinte alázattal el kell fogadni a helyzetet, de a lehetőségekből ki kell hozni a legtöbbet, utalt ezzel a konferencia online közvetítésére.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke intézményük névadó orvosát idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy az idősek testi-lelki egészségére pozitív hatással van, ha ezt a kort aktívan élik meg.
Kutatásaikat ismertetve elmondta, a megkérdezett fiatalok több mint 80 százaléka mondta azt, hogy a gyermekvállalást elősegíti, ha tudják, hogy a nagyszülőkre bízhatják az unokát. Az idős generációk segítsége pozitívan hat a gyermekvállalásra és jelentősen megkönnyíti a gyermeknevelést is - mondta.
Közölte, a nagyszülők szerepe felértékelődött; míg 2004-ben az 55-80 év közöttieknek 57 százaléka mondta azt, hogy aktívan részt vesz az unokák nevelésében, mára ez a szám 70 százalékra emelkedett. Hozzátette, őket segíti például a nagyszülői gyed, vagy a Nők 40-program, ez utóbbi már több mint 290 ezer nőt érint.
Elmondta, a generációk közötti együttműködés erős Magyarországon, és kutatásuk szerint ez a járványhelyzet hatására még erősebbé vált. A járvány első hulláma idején az idősek háromnegyede támaszkodhatott a gyermekeire, és a fiatalok 70 százaléka mondta azt, hogy rendszeresen tartja a kapcsolatot az idős hozzátartozóival. A megkérdezettek 20 százaléka pedig arról számolt be, hogy javultak a családi kapcsolatok - fűzte hozzá.

(forrás: MTI)

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem