„Női erő”- a nők ereje és védelme Nőnapi konferencia az MTA-ban

Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Magyar Női Unió Női erő - A nők ereje és védelme címmel rendezett nőnapi konferenciáját Budapesten

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a konferencián arról beszélt: napjaikban a nők az élet minden területén jelen vannak: a hadseregben is, és nemcsak az irodákban, hanem a missziókban szintén, Irakban, Afganisztánban, háborús körülmények között. Ez is azt igazolja, hogy a női erő jelen van minden nőben - tette hozzá. A miniszter a nők védelméről szólva azt hangsúlyozta: meg kell őrizni Magyarországon az államalapítás óta meglévő keresztény kultúrát, amely tiszteletet, megbecsülést és szeretetet mutat a nők, édesanyák iránt.

Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta: még mindig vannak, akik úgy gondolják, hogy a női a gyengébbik nem, de ebben nincs igazság, mert a nők képviselik az igazi lelki erőt önzetlen, odaadó szeretetükkel és fáradhatatlan törődésükkel. Felhívta a figyelmet a kormány családokat és nőket támogató intézkedéseire, és kiemelte: GDP-arányosan Európában Magyarország költi a legtöbbet - mintegy 5 százalékot - a családtámogatásra, 2010 óta megduplázva az erre a célra szánt forrásokat.

Tuzson Bence szerint a korszellem is változik, az egyenlőség szerepe komollyá és erőssé vált, azonban Európa nyugati felében egyre inkább összekeverik az egyenlőséget az azonossággal. Egyenlők vagyunk, de nem vagyunk azonosak - hangsúlyozta az államtitkár, és arra figyelmeztetett: ha ezt a két fogalmat elkezdik összekeverni, akkor a nő szerepe összekeveredik a férfi szereppel, az pedig szétveri a családot, nem születnek meg ennek következtében a gyerekek, és válságba kerül a társadalom. "Ezért fontos számunkra, hogy legyenek hagyományos női és férfi szerepek."

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja alapítója arról beszélt, már negyedik alkalommal rendeznek nőnapi konferenciát, amivel tudatosan szeretnék felhívni a figyelmet a női értékekre. Közölte: a nőknek az élet minden területén nagy türelemre és odaadásra van szüksége, de védeni is kell őket, hiszen leggyakrabban ők az áldozatai a kapcsolati erőszaknak, a testi-lelki bántalmazásnak. Elmondta, jó látni, hogy Magyarországon megbecsülés övezi a nőket, a kormány családpolitikai intézkedései pedig évről évre egyre szélesebb körben segítik a nők boldogulását. Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió alapítója megnyitó beszédében elmondta, hogy a nő és a család szerepének megerősítése lehet Magyarország sikeres jövőjének legfőbb záloga. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese arról beszélt, hogy a nők foglalkoztatási rátája egyre emelkedik itthon, és jobban alakul, mint az Európai Unióban. Megerősítette, hogy a kormány számos intézkedése a munka és a család egyensúly javítását segíti, így a GYED extra, a bölcsődefejlesztések, a részmunkaidős foglalkoztatás biztosítása és a nagyszülői GYED is.

Dr. Molnár Balázs, a KINCS elnökhelyettese beszédében kiemelte: kutatások azt mutatják, hogy a magyarok családcentrikusak, életüket házasságban és gyermekekkel, akár nagycsaládban képzelik el, amelyet a KINCS kutatási eredményei is alátámasztanak. Hozzátette: fontos társadalmi cél, hogy a nők a munkaerőpiacon is a számukra legmegfelelőbb karrierút mellett dönthessenek. A magyar családpolitika egyik fontos kihívása, hogy a kiemelten jól képzett nők körében is elő tudja segíteni a vágyott gyermekek megszületését, amelyet a Kormány intézkedéseivel segít. A magyar családpolitika egyik legnagyobb értéke, hogy kiterjedt intézkedésein keresztül egyszerre biztosítja a választás szabadságát, a kisgyermekekkel otthonmaradást, avagy a kisgyermek melletti támogatott munkavállalást.

(MTI/KINCS)

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem