Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében „Bölcsőtől az egyetemig”

A Kárpát-medencei magyar ajkú cigányság helyzetéről rendezett tudományos és szakmai konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem.

„A felzárkóztatáshoz az anyagiak mellett többek között bölcsességre, alázatra, szakmaiságra, irgalomra, segítőkészségre is szükség van, olyan szolgálat ez, amit csak belső küldetéssel lehet végezni.”- mutatott rá Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora.

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkára elmondta, hogy a rendezvény kiváló lehetőség a tapasztalatcserére. „A szegénység elleni küzdelem általános értelemben véve megfoghatatlan, reménytelen, de egészen más értelmet nyer, ha a segítséget igénylő családokat, gyermekeket látjuk meg és teszünk értük.” – fogalmazott. A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiát egy épülethez hasonlította, amelynek alapja és tetőzete, a bölcsőtől az iskolai végzettségig minden elem egyaránt fontos; nem egy kacsalábon forgó palota, de minden hibájával együtt egy „lakható épület”.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) Társadalmi Csoportok Kutatóközpont vezetője „Koragyermekkori szolgáltatások tervezése, megszervezése, finanszírozása” szekcióban tartott előadást. Antal István az Oktatási Hivatal 2017/2018. tanévi kompetencia-eredmények, roma tanulókra vonatkozó adatait mutatta be. Az elemzés alátámasztja, hogy ahol több a roma gyerek, ott a kompetenciaeredmények gyengébbek, de a családi háttér-index vizsgálat alapján az látható, hogy a roma származás nem az elsődleges hátrány. A gazdasági, szociális, kulturális hátrányok erősebben befolyásolják a gyerekek tanulmányait.

Dr. Török Péter, a KINCS kutató-elemzője „Kulturális közvetítők: a roma többségű iskolák tantestületei” című kutatást ismertette. A kutatásból egyebek között kiderül, hogy ahhoz, hogy a többségében roma gyerekeket oktató iskolák színvonalas oktatást nyújtsanak a diákoknak, kisebb iskolákban, kisebb létszámú osztályokban, több szakember bevonásával szükséges a gyerekeket oktatni. Továbbá lehetőséget kell teremteni a differenciált oktatás szélesebb körű alkalmazására a mindennapi gyakorlatban.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem