Új mentorprogramját mutatta be a Szülők Háza Alapítvány

2020-ban a Szülők Háza Alapítvány a családok segítése mellett kiemelten foglalkozik az állami gondoskodásban élő gyerekeknek szóló mentorprogrammal és nagyobb hangsúlyt fektet a nemzetközi együttműködésekre.

Sajtótájékoztató keretében mutatta be új mentorprogramját a Szülők Háza Alapítvány, amely életvezetési és közösségi segítséget nyújt hátrányos helyzetű családok és család nélkül nevelkedő gyermekek számára. A Tegyél jót! Programon keresztül közel 300 állami gondoskodásban élő gyerekkel és több, mint 200 önkéntessel kerültek kapcsolatba és több száz élményprogramot szerveztek. A most bemutatott pilot mentorprogram az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg. A mentorprogram során a gyerekeket és fiatalokat segítik önállú életük megalapozásában, különös tekintettel munka világában való boldogulásukat.

“Az eltelt négy év során az önkéntesek és a gyermekek is megismerhették egymást. Erre a kapcsolatra alapozva tudtunk továbblépni, a programjainkon aktív önkéntesekből választottuk ki a 12 mentort és gyermeket” - ismertette a programot Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke.

„A mentorprogramot fontosnak tartom, az eddigi munka eredménye. Mint azt is, hogy azokból az emberekből akik önkéntesként csatlakoztak hozzánk, egy közösség, igazi csapat épült." - mondta dr. Kemény Dénes, az alapítvány alapítója.

Az EMMI Szociális Ügyekért Felelős Államtitkársága képviseletében Huszár Dorottya rámutatott, hogy a Szülők Háza mentorprogramon keresztül nem csak élményben részesülhetnek a hátrányos helyzetű gyerekek, de biztos kapaszkodót is kaphatnak egy kiszámíthatóbb jövőképhez.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke elmondta, hogy Intézetük számos közös projektet valósít meg az Alapítvánnyal. Példaértékűnek nevezte az Alapítvány tevékenységét és üdvözölte, ahogyan a Szülők Háza a szülőség fogalmát értelmezi. Ugyanis nem csupán a vér szerinti szülőket, a nevelőszülőket, a gyermekotthoni nevelőket, önkénteseket tekintik annak, mostantól kezdve a mentorokat is „hiszen minden mentor egy kicsit  szülőjévé válik annak a gyermeknek, akit ő mentorál.”

A sajtótájékoztatón részt vett a marokkói TIBU Maroc szervezet delegációja is. A 2010-ben alapított TIBU Maroc a sportot, elsősorban a kosárlabdát használja a hátrányos helyzetű gyermekek képességfejlesztésének, oktatásának eszközeként. Látogatásuk célja, hogy a köztük és a Szülők Háza Alapítvány között decemberben, Marokkóban aláírt együttműködési megállapodást követően elinduljon a közös munka. Az eseményen Mr. Khalid személyében a budapesti marokkói nagykövetség is képviseltette magát. Tromler Miklós, Magyarország marokkói nagykövete, videoüzenetben üdvözölte a résztvevőket.

Mohamed Amine Zariat, a TIBU Maroc elnöke inspiráló előadása során magyarországi élményeiről így számolt be: „Lenyűgöző hogy milyen jó a magyarországi sportoktatás iskolai keretek között és azon kívül is, Marokkóban az általános iskolákban nincs testnevelés óra és sokak számára elérhetetlen a sportolási lehetőség. A látogatás során megtapasztalhattam, milyen fantasztikus közösségeket épített a Szülők Háza Alapítvány. Minden elismerésem számukra! Úgy látom, nagyon sokat tanulhatunk egymástól. Alig várom, hogy elinduljon a csereprogramunk, amelynek keretében a gyerekek is megismerhetik egymást.”

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem