Szent Antal Díj Gyermekvédők Napján

„Bár a valódi nagy családot nem tudjuk visszaadni, de a szívünk őszinte és legnagyobb szeretetét nyújtjuk” - így összegezte Regős Judit a Tegyél Jót! Program küldetését a Szülők Háza Alapítvány Gálaestjén.

Az alapítvány elnöke felidézte, hogy 5 évvel ezelőtt Kemény Dénes és felesége a Szülők Háza Tegyél Jót! Programja mögé álltak, amely mára 200 gyereket számláló nagy családdá nőtte ki magát.

Kemény Dénes elmondta, hogy nagyon büszke a Tegyél Jót! tevékenységére, felelősségérzet és sikerélmény övezi a munkájukat. Bízik benne, hogy a személyes pozitív példák motivációként hatnak a gyerekekre. Bemutatásra került a Szülők Háza továbbfejlesztése, a Tegyél Jót! Állj Mellém! mentorprogramja. Cél, hogy a mentorok közreműködésével segítsék a gyerekeket, hogy az élményprogramokon túl betekintést kapjanak a munka világába is.

A Gála nem csak számvetése az elmúlt év közösségi programjainak, hanem örömünnep is és egyben köszönet a lelkes segítőknek, támogatóknak és szakembereknek. A Szent Antal Díj hagyománya idén is folytatódott, három kategóriában ítéltek oda: támogató, önkéntes és hivatásos gyermekvédelmi szakember.

Szülők Háza Szent Antal Díjban részesült Intézetünk elnöke, Fűrész Tünde, a családok és a család nélkül nevelkedő gyermekek támogatásáért. A Szülők Házával 8 éve tartó inspiráló együttműködés idén a Mobil Szülők Háza Programban csúcsosodott ki, a projektben fő együttműködő partnerként szerepelt a Kopp Mária Intézet.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem