A családi értékekről tartottak konferenciát Németországban

Dr. Molnár Balázs, a Kopp Mária Intézet stratégiai elnökhelyettese tartott előadást a német Családi Értékekért Alapítvány konferenciáján Unkel városában.

Az eseményre Németország minden részéből érkeztek a családi értékek iránt elkötelezett szakértők. A konferencia egyik témaköre a korai kötődés, illetve az annak hiányából fakadó problémák voltak, amelyeket részben a túl korai bölcsődekezdésre lehet visszavezetni.

Dr. Molnár Balázs elnökhelyettes bemutatta a magyar családpolitika elvi alapjait, az eddigi eredményeket, a Családvédelmi Akciótervet és annak fogadtatására irányuló KINCS kutatásokat. A résztvevők élénk érdeklődést mutattak az elmondottak iránt, és üdvözölték a magyar kormány kiállását a családok mellett. Több intézkedés bevezetését Németországban is szívesen látnák, az ellátások munkaviszonyhoz kötése, a négy és többgyermekes édesanyák adómentessége, az autóvásárlási program, illetve a magyar édesanyáknak kínált valódi választási lehetőség, miszerint akár három évig is otthon maradhatnak gyermekeikkel, nyerte el leginkább tetszésüket.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem