Kisbabák köszöntése a zalalövői városi napon

Harmadik éve tartja a település várossá nyilvánításának évfordulóján, azaz július első hétvégéjén ünnepi rendezvénysorozatát Zalalövő önkormányzata. A rendezvény megnyitóján a múltról, a jelenről és a jövőről is megemlékeztek.

A múlt felidézését az ünnepi eseményen megjelenő római hagyományőrzők jelentették, a jelen eseményeihez az ünnepi beszédek és a kitüntetések átadása kapcsolódott, a jövőt pedig azon babautalványok átadása jelezte, amit az elmúlt egy év során született zalalövői gyermekek családjai kaptak. A babautalványok átadása előtt Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett működő Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke mondott ünnepi beszédet. Kitért a kormány családpolitikai programjára, megemlítve azt is, hogy a családvédelmi akcióterv keretében igényelhető babaváró támogatás Európában egyedülálló segítség a fiatal családok számára. Egy várost nem a kövek, s nem az azok mögött álló évek száma, hanem a benne élők személyisége teheti csak naggyá – emelte ki köszöntőjében Pintér Antal polgármester, majd hozzátette: Településünk az elmúlt években sokat változott, minden kor, minden nemzedék hozzátett valamit ahhoz a képhez, amely ma mindannyiunk számára Zalalövőt jelenti.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője egyebek között arról beszélt, hogy az elmúlt években milyen fontos beruházások történtek a városban, de azt is kiemelte, hogy a jövő szempontjából a gyermek a legfontosabb érték.

Bene Csaba, a Zala megyei közgyűlés alelnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy bár Zala­lövő csupán háromezer fős kisváros, mégis körzetközpontként működik, s a környező településeken élők számára is biztosítja a közszolgálatatásokat.

A megnyitóünnepség keretében adták át az önkormányzat által alapított díjakat és elismeréseket az arra érdemeseknek. Zalalövőért Díjat kapott a Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, s ugyanebben a kitüntetésben részesült Dömökné Srágli Lívia, a Zalamenti és Őrségi Szociális és Alapszolgáltatási Intézmény nyugalmazott gazdasági vezetője, míg a több helyi intézményben technikai dolgozóként munkálkodó vagy besegítő Bognár Józsefné és Tóth Klára nyugalmazott óvodapedagógus Zalalövő Város Szolgálatáért Díjat vehetett át. Balogh Tamásné, a Zalalövői Napközi Otthonos Óvoda hegyhátszentjakabi tagintézményének vezetője, illetve Ács-Farkas Ernőné, az önkormányzati tulajdonú Borosán-völgy Nonprofit Kft. ügyvezetője a húszéves közszolgálati múltjuk elismeréseként kapott emlékplakettet. A város bora kitüntető címért járó oklevelet vörösbor kategóriában Galambos László, fehérbor kategóriában Galambos István vehette át.

Az ünnepi műsort kiállításmegnyitók követték, Barabási Attila Csaba, a Maros Művész­együttes igazgatója Tájak, ízek, szokások című fotótárlatát Simon Attila fotográfus vezette fel, Bischofné Hesinger Katalin Szín-Játék című képzőművészeti kiállítását dr. Csider Sándor költő, nyugalmazott főiskolai docens ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, míg a Zalalövői Nyugdíjas Klub fotótárlata a település közösségének 31 éves történetét mutatja be.

fotó: Gyuricza Ferenc

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem