Európának nemzetekre, családokra és keresztény kultúrára van szüksége

Európa választ! címmel 2019 első felében is elkészítette a Századvég Alapítvány az Európai Unió 28 tagországára kiterjedő Project28 közvélemény-kutatását, azzal a céllal, hogy megvizsgálja az európai állampolgárok véleményét az unió jövőjét leginkább érintő kérdésekben.

A konferencián elhangzottak szerint a jelenlegi Európa meghajolt a migráció előtt, feladta a nemzeti érdekeket, a keresztény kultúrát és az önvédelemhez való jogot is. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Brüsszelnek fel kellene hagynia azzal, hogy elmagyarázza nekünk, milyen is az iszlámmal való együttélés, mivel mi, magyarok 1541, Buda eleste óta tudjuk ezt. A nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy az a politika, amit napjainkban a brüsszeli bürokraták képviselnek a migráció ügyében: inkorrekt, törvénytelen és antidemokratikus. A KDNP elnöke kiemelte: az életben vannak visszacsinálható „dolgok”, a migráció azonban nem ilyen, az nem hozható helyre. „Európának a keresztény civilizációra és a nemzetek sokszínűségére, a nemzeti létre kell épülnie. Akik a keresztény civilizációt tagadják meg, Európa lényegét tagadják meg”- tette hozzá Semjén Zsolt.

G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a felmérés alapján Európának most olyan felmentő seregekre van szüksége, mint például ami annak idején Hunyadi Jánost győzelemhez segítette a döntő pillanatban Nándorfehérvárnál.

A konferencián Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár többek között arról beszélt, hogy egy politikus a következő választásra gondol, míg egy államférfi a következő nemzedékre.

Előadásában szembesítette az Európai Unió 1.0 jelenlegi, illetve 2.0, általuk kívánt változatát. Kifejtette: az Európai Unió „1.0 verziójában, ami a liberális jelen”, a tagállamok egyre inkább gyengülnek, érdekeik egyre inkább háttérbe szorulnak, míg a 2.0-s verziót, amelynek megvalósítása mellett érvelt, erősödő nemzetállamok és javuló együttműködés jellemzi.

Az 1.0-s verzióban, azaz jelenleg, olyan bürokraták vezetik az uniót, akik mögött már valódi támogatottság nincs, míg a 2.0-s verzió legitim vezetőket takar. Mostanra egyre távolabb kerültek az unió vezetői a választóktól, és az emberek is érzik ezt a növekvő távolságot. Kitért arra, hogy az 1.0-s verzió liberális véleménydiktatúrát takar, az Európa 2.0 szólás-, vélemény- és sajtószabadságot, hírtoleranciát képvisel. Az 1.0-s verzió azt a hamis képet sugározza, mintha már meghaladta volna az idő a nemzetállami létet, és elérkezett volna valamilyen posztnemzeti állapot. A 2.0-s verzió szerint viszont a nemzetállami identitás érték, amit meg kell és lehet is őrizni.

Nagyon mély szakadékok alakultak ki a régi és az új tagállamok között, és ezek nem csökkennek, hanem nőnek – mondta az államtitkár, aki szerint ehelyett inkább egy olyan nemzetállamokra épülő Európában kellene élnünk, ahol a regionális érdekek egymás történelmi sajátosságainak a kölcsönös figyelembevétele mellett érvényesülhetnek.

Az államtitkár szólt arról is, hogy jelentős ideológiai törésvonalat lát a multikulturalizmus és a zsidó-keresztény gyökerek, a keresztény kultúra között. A liberális jelenben minden az egyéni érdekekről szól, a magyar kormány által képviselt értékek alapján viszont vannak közösségi érdekek az egyéni szabadságjogon kívül és azok felett is. Novák Katalin szerint a liberális európai jelen 1.0-s verziójú berendezkedése a véleményterrorral csak a problémák szőnyeg alá söprésére képes, és egy csökkenő súlyú, gyengülő és öregedő Európát eredményez, míg a család- és nemzetalapú, demokratikus magyar modell, a 2.0-s verzió az egy egyre erősebb, fiatalodó Európához vezet.

Fotó: Századvég

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem