A Családbarát Európáról rendezett konferenciát Hölvényi György képviselő és a NOE az Európai Parlamentben

A Családbarát Európa felé címmel rendezett konferenciát Hölvényi György képviselő és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete az Európai Parlament Antall József miniszterelnökről elnevezett brüsszeli épületében. A rendezvény második panelbeszélgetésében, amelyet Joó Kinga, a NOE alelnöke vezetett, a májusban esedékes EP választásokról beszélgettek a résztvevők a civil társadalom, valamint a kutatói közösség szemszögéből.

Edel Iren Segelsam (Svédország) szerint a család a realitás a múlt es a jövő egyben. A mostani, globalizált világ nem mutatja meg a valóságot, amely a fiataloknak különösen problémás. Segelsam szerint a svéd állam aktív, de egyénekben és nem családokban gondolkodva kezeli a családpolitikát. A fiatalok nem bíznak a politikusokban, megszakadt a kapcsolatuk. A változás természetes, de nem szabad úgy előre menni, hogy közben elveszítjük a gyökereinket, az európai értékeinket.

Inese Muceniece (Lettország) szerint a fiatalok magukkal és a világgal szemben is türelmetlenek. Át kell nekik adni azt az üzenetet, hogy többet éljenek a valódi életben, ironikusan ezt a szociális médián keresztül lehetséges. Az a fő üzenetük, hogy a család nem ment ki a divatból, ennek kell láthatóságot adni. Arra bíztat mindenkit, hogy a családjáról, a családi vacsoráról, kirándulásról, élményekről posztoljon képeket, ne az ebédjéről, vagy a macskájáról. A családok napján az 1989-es balti élőlánc mintájára, fogja sokezer család megfogni egymás kezét a Baltikumban.

Maria Regina Florio Maroncelli (ELFAC) ismertette, hogy szervezetük 21 országból 24 nagycsaládos egyesületet tömörit. Szervezeteiktől azt kérik, hogy az EP képviselő jelöltektől várják el, hogy támogassák az alapvető gyermektermékek (pl pelenka) ÁFA kulcsának csökkentését, a háztartási nem fizetett munka elismerését, a 9-nel több személyes kisbuszok „B” kategóriás jogosítvánnyal történő vezetését, valamint az európai nagycsaládos kártya bevezetését. Fontos, hogy ne büntessük a nagy családokat azért mert sok gyermeket vállalnak.

Zeljka Markic (Horvátország) tapasztalata szerint a nők nagy része megbánja, hogy nem szült eggyel több gyermeket. A civileknek fontos feladat az értékek közvetítése, ők képesek a valódi alulról jövő kezdeményezések által változást előidézni. Beszámolt arról a kampányról, amely az alkotmány módosítására irányult annak érdekében, hogy az mondja ki, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre. A horvát lakosság 67%-a annak ellenére támogatta a módosítást, hogy a média 70%-a volt az ellen, 20% volt pártatlan, míg mindössze 10% foglalt állást amellett. Jól jelzi ez az eredmény, hogy a mai média teljesen elszakadt a valóságtól, a lakosság igényeitől.

Molnár Balázs a KINCS helyettes vezetője bemutatta az Intézet működését, valamint ismertette a Baba Mama Expo alatt végzett kutatás előzetes eredményét, miszerint a megkérdezettek 76%-a számára a gyermekvállalásnál a lelki, érzelmi háttér nagyon fontos, és csak 30% ítéli hasonlóan fontosnak az anyagi szempontokat. A válaszadók háromnegyede szerint a gyermekvállaláshoz fontosak a megfelelő lakhatási körülmények (76%), biztos munkahely (79%), a stabil párkapcsolat (80%), szerelem (80%), a szülői felelősség megosztása (78%), a családbarát környezet (74%) és az anyagi biztonság (77%), de legfontosabb a testi, lelki, szellemi érettség (91%). Bemutatta továbbá a CSOK felvételével kapcsolatos adatokat, továbbá a családbarát munkahely pályázat 6 éves eredményeit. 

​Epplényi Kata és Mihálffy Andrea beszámoltak az Európai Ifjúsági Kezdeményezés a Jövő Családjaiért (EYIFF) program eddigi eredményeiről. A 2016-ban elindult program célja, hogy Európa egészében lehetőséget biztosítson a fiataloknak arra, hogy a családokkal kapcsolatos gondolataikat megosszák egymással. A civil szervezeteknek, mint a NOE is jelentős szerepük van abban, hogy eljussanak a fiatalokhoz a családokkal kapcsolatos gondolatok, ismeretek.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem