A népesedési problémákkal folytatott küzdelem az értékek küzdelme

A népesedési problémákkal folytatott küzdelem valójában az értékek küzdelme - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Egyházak a családok szolgálatában című szerdai, budapesti konferencián. 

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) rendezvényén azt mondta: a küzdelem valójában arról szól, képesek vagyunk-e kiállni a hagyományos családi értékek, az élet értéke mellett, képesek vagyunk-e nap, mint nap igent mondani rájuk. „Erről szól az a küzdelem, amit közösen folytatunk, és köszönöm, hogy ebben a történelmi egyházakban szövetségesekre találtunk" - tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte: csak akkor tudjuk elérni, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, ha összefogunk, és minél több szereplő érzi szükségét annak, hogy részt vegyen a családbarát Magyarország alakításában.

Az államtitkár köszönetet mondott a történelmi egyházaknak a szolgálatukért, és hogy évezredek óta következetesen képviselik ugyanazon értékeket és következetesen kiállnak az élet védelme mellett. Mint mondta, talán ennek is köszönhető, hogy a terhességmegszakítások száma az elmúlt években 30 százalékkal csökkent.

Az államtitkár megköszönte a történelmi egyházak kiállását a férfi és nő házassága mellett, és - mint mondta - ennek is köszönhető talán, hogy ma már több házasságot kötnek, mint az elmúlt 20 évben bármikor, és ismét 50 ezer fölé emelkedett a házasságkötések száma. Hozzátette: amíg 2000-2010 között 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, 2010 óta a másfélszeresére emelkedett.

Megköszönte az egyházaknak, hogy egyre nagyobb mértékben vesznek részt az oktatási-nevelési intézményeken keresztül a gyerekek nevelésében, kiállnak a rászorulók mellett, segítenek az esélyteremtésben, egyre nagyobb mértékben vesznek részt az idősgondozásban és a szociális feladatok ellátásban, felkarolják a roma fiatalokat és segítenek megtölteni tartalommal az egyházi ünnepeket.

Balog Zoltán miniszterelnöki biztos arról beszélt, a család és házasság „teremtési rend", nem pedig olyan társadalmi intézmény, amelyet le lehet cserélni, ha lejárt a szavatossága. Hozzátette: a család és házasság kontextusa változhat, a családon, házasságon belüli viszonyokban is változhatnak a szerepek, de fundamentálisan hozzátartozik az emberi együttéléshez.

A miniszterelnöki megbízott óriási lehetőségnek nevezte, hogy ma a magyarországi egyházak a gyermekek felét elérik hétéves korukban, mert minden második gyermeket hit- és erkölcstan-oktatásra iratnak be.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hatalmas feladatot végeztek az elmúlt nyolc évben és megváltoztatták azt a felfogást, hogy aki sok gyermeket vállal, az felelőtlen. A magyar társadalom ilyen tekintetben 8 év alatt rengeteget változott - jegyezte meg.

Hozzátette: a jövőben fontos, hogy az anyagi támogatások mellett megerősítsék a lelki és erkölcsi változást is a magyar társadalomban, és általában a családokban. Az abortuszról szólva kiemelte: nem tiltással érték el a 30 százalékos csökkenést, hanem a társadalmi közgondolkodás formálásával. Mint mondta, a társadalom gondolkodásának megváltoztatásához nyíltan kell az abortusz mellett a meddőségről is beszélni, és fel kell mutatni ebben a kérdésben is a keresztény, hívő megoldásokat.

Az államtitkár üdvözölte, hogy a központi közigazgatásban dolgozók 5 nap „házasságkötési szabadságot" kaphatnak és reményét fejezte ki, hogy ezt más munkahelyeken is bevezetik.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a konferencia megnyitójában arról beszélt, a szerdai tanácskozás egy hateseményes „A családok szolgálatában" konferencia-sorozat nyitó rendezvénye. A program mottója: „A családok védelme és a családok jólétének erősítése az állam, az önkormányzatok, a civil szervezetek, a médiaszolgáltatók és a gazdasági élet szereplőinek egyaránt feladata. E célok megvalósítására a vallási közösségek is kiemelt figyelmet fordítanak.” (2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről)

A hat eseményből álló sorozat nyitórendezvényén, az egyházak szerepvállalásának és programjainak, jó gyakorlatainak bemutatására került sor.

fotó: csalad.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem