Család és Karrier PONT Győrben

„A gyermekvállalás és a munkavállalás nem lehet egymást akadályozó, sokkal inkább egymást segítő tényező kell legyen.” Ez a kulcsmondat lehet akár a Család és Karrier Pont küldetésének mottója is. A gondolatot az iroda megnyitása alkalmából Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke fogalmazta meg.

Az esemény házigazdájaként dr. Kemény Dénes a Szülők Háza Alapítvány alapítójaként köszöntötte a résztvevőket a Gárdonyi utca 3. szám alatti épületben. Borkai Zsolt polgármestert barátként üdvözölte, a városról pedig, mint az egyik legjobb partnerükről beszélt. „Amikor Dénes megkeresett, és felvázolta az alapítvány küldetését, rögtön mellé álltam, hiszen a szervezet olyan célokat szolgál, amelyet a győri önkormányzat is fontosnak tart” – reagált Borkai Zsolt. Hozzátette, a most induló projekt is ilyen, hiszen a munkaerőhiány orvoslása és a nők munkába való visszatérésének segítése egyaránt fontos kérdés a város életében.

Fűrész Tünde elmondta, hogy 2018 a családok éve, amikor a Nők a családban és a munkahelyen című EFOP projekt keretében országosan 71 Család és Karrier Pont nyílik meg országszerte. Ezek közül a győri működése példaértékű, éppen amiatt az összefogás miatt, amire a megszólalók már utaltak. Győrben együtt dolgozik az önkormányzat, a civil szervezet, és valamennyi támogató szerv azon, hogy a nők számára a munka és a család ne egy választás, hanem egység legyen. Kiemelte, fontos feladat bemutatni a munkaadóknak, hogy a részfoglalkoztatás igenis hatékony és kifizetődő foglalkoztatási forma.
Regős Judit a Szülők Háza Alapítvány elnöke visszatekintett a kezdetekre. Mint mondta, egy olyan helyet álmodott meg, ahol nem csak szociálisan rászorulóknak, de mindenkinek tudnak segíteni a családot érintő kérdésekben, s ahol egy erős, egymást támogató közösség épül.

A Család és Karrier Központ küldetése a város térségében élő nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a család és a munka összeegyeztetésének előmozdítása, valamint a harmonikus családi élet feltételeinek támogatása. A karrierpont célul tűzte ki többek között a magánélet és a munka összehangolásának előmozdítását, a támogató helyi munkaadók, szolgáltatók és a velük együttműködő közösségek kapcsolatának megteremtését, a nőkkel szembeni társadalmi és gazdasági előítéletek lebontását.
A projekt a Kommunió Alapítvány, a Szülők Háza Alapítvány, valamint a Család- és Gyermekjóléti Központ konzorciumában valósul meg. Rákosi-Tóth Rita a gyermekjóléti központ vezetőjeként kiemelte, szívesen csatlakoztak, hiszen számos olyan családdal állnak kapcsolatban, akiket be tudnak csatornázni a programba. Háromszéki Ildikó a megyei gyermekvédelmi központ igazgatója arról beszélt, hogy állami gondoskodás keretein belül közel 300 gyermek él náluk, akik közül évente 10-20 fiatal válik nagykorúvá. Őket abban kell segíteni, hogy felnőtté válva megtalálják helyüket a munkaerőpiacon, és legalább szülőként átélhessék a családi kör szeretetét.

forrás: www.gyorplusz.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem