Családbarát fordulat 2010-2018

Az Európai Unió demográfiai válságot él át, a fogalom szinte minden elfogadható definíciója szerint. A válság abból ered, hogy kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. A termékenység az Európai Unió 28 tagországának túlnyomó többségében jóval elmarad attól a szinttől, amely a népesség egyszerű reprodukciójához szükséges. Amennyiben továbbra is ilyen alacsony marad a termékenység, az érintett országok népessége mindössze két generáció, azaz nagyjából 60 év alatt a felénél is kevesebb lesz. E drasztikusan lecsökkent népesség életkori összetétele nem lenne összeegyeztethető a gazdasági fenntarthatósággal. Azokban az országokban, ahol ez a szindróma megjelenik, a jövőben elkerülhetetlen lenne a tömeges bevándorlás engedélyezése olyan országokból, ahol nincs népességdeficit. Ezt azonban sem a kormányok, sem a közvélemény nem érzékelik válságként. Az ok érthető: rövid az időhorizont. A politikusokat lefoglalja az itt és most, figyelmük legfeljebb a következő választásokig terjed. A közvéleményt is hasonló korlátok gátolják. Rövid távon a népességfogyás és a népesség öregedése szinte észrevehetetlen. A népesség száma és életkor szerinti összetétele évről évre alig változik. A folyamat lassú tempóban, lépésről lépésre halad azon az úton, amely végső soron kollektív nemzeti és civilizációs öngyilkossághoz vezet.<br>

The European Union is experiencing a demographic crisis, according to almost all acceptable definitions of the term. This crisis arises from the fact that fewer people are being born than are dying. Fertility rates in the vast majority of the 28 EU Member States fall well below the level required for simple population replacement. If fertility remains at such low levels, the population of the affected countries would be reduced to less than half within just two generations, i.e. approximately 60 years. Such a dramatically reduced population structure would be incompatible with economic sustainability. In countries where this syndrome appears, mass immigration from countries without population deficits would become unavoidable in the future. However, neither governments nor public opinion perceive this as a crisis. The reason is understandable: the time horizon is short. Politicians are focused on the present, their attention extending at most to the next elections. Public opinion is constrained by similar limitations. In the short term, population decline and ageing are almost imperceptible. The size and age structure of the population change only minimally from year to year. The process unfolds slowly, step by step, along a path that ultimately leads to collective national and civilisational self-destruction.<br>