Gondolatok Kopp Máriától

DECEMBER

„A szabadság éppen azt jelenti, hogy az ember nyitott mások, a többi ember felé. A közös értékek, erkölcsi elvek, „játékszabályok”, a közösséghez való tartozás megélése és betartása a társadalom összetartó ereje. A jó kapcsolatnak feltétele a kreatív energiák érvényesülése. Érdemes a napot valamilyen kreatív néhány perccel kezdeni. A kreativitás felszabadítása játék, saját spontán tevékenységből származó öröm.”


NOVEMBER


„A világ egységében és egységesülésében hiszek. Abban, hogy az ember egy olyan nagy közösségnek a tagja, amelyben ott vannak azok is, akik már nem élnek, de a világot előbbre vitték, és emberibbé tették. A világunk jövője azon múlik, és azért kell munkálkodnunk, hogy ez az erő erősebb legyen, mint a pusztulásnak vagy a rombolásnak az ereje. Úgy érzem, ma nagyon sok múlhat rajtunk. Mindenkinek azt kell éreznie, hogy felelős a világáért, és meg kell próbálni változtatni, javítani ezen a világon.”


OKTÓBER

„A lelki egészség szempontjából az önértékelés alapvető, az, hogy tudjam, ki vagyok, hová tartozom. A gyermekáldás előtt álló pároknál sokat nyom a latban az is, hogy van-e olyan családtag, aki tud a fiataloknak segíteni, ezért igen fontos a nagyszülők szerepe.”


SZEPTEMBER

„A pozitív életminőség - boldogság - nem állapotot jelent, amit az ember birtokolhat, nem is élményt, hanem aktivitást. Az emberi létezés alapvető célja az erényeknek lehető legteljesebb gyakorlása - ez a boldogság lényege.”


AUGUSZTUS


„Tudjunk élni, ne egysíkúan csak a karrierrel, a munkával, vagy a megélhetéssel foglalkozzunk, tudjunk másnak is örülni! A flow-élmény bárhol, bármikor átélhető. Emlékszem egy balatoni nyaralásra, amikor együtt volt a család, én a ház előtt ültem, és lavórban mostam a pelenkákat, közben néztem a tavat. Az valami csodálatos élmény, a belső béke megélésének feledhetetlen pillanata volt.”


JÚLIUS

„A gyerekkori hatások kezdetben nagyon meghatározóak. A gyerek első 3 évében alakul ki az ősbizalom, ez teljes önátadást jelent anya és gyerek és apa és gyerek között. Ez a közvetlen egymásra hangolódás biztos alapot jelent a személyiség kibontakozásához. Az ősbizalommal rendelkező embereknek van mersze hosszú távú kapcsolatokat építeni.”


JÚNIUS

„Az erősebbik nem számára egészségügyi szempontból is fontos védőfaktor a jó házasság. Miért védi a férfiakat a gyerekek gondozása? Mert a gyerek megtanítja őket kikapcsolni. Ha ugyanis egy férfi értékrendjében fontossá válik a család, ez felszabadítja őket az alól, hogy kizárólag a munkahelyi, társadalmi helyzet miatt aggodalmaskodjanak.”


MÁJUS

Az anyaság csodálatos hivatás. Ha az apa kedvesen beszél a várandós anyukával, azt a magzat is érzékeli. A család boldogsága nagymértékben azon múlik, hogy van-e olyan közösségük, amelyben a kiegyensúlyozott élethez megfelelő lelki környezetet és esetenként anyagi segítséget is találnak, ahol segítenek egymásnak, és ők is kapnak segítséget.”


ÁPRILIS

„Az élet értelme mennyire meghatározó az ember lelki és testi egészsége szempontjából! Aki úgy gondolja, hogy az életének van értelme, sokkal egészségesebb. Azoknak a pároknak, amelyek többször ölelik meg egymást - és ez nem feltétlenül a szexuális cselekedetet jelenti, hanem szeretetteli érintést, simogatást, - az egészségi mutatói sokkal jobbak. Bármilyen bizalmon alapuló testi kontaktusnak egészségvédő szerepe van.”


MÁRCIUS

„A lényeg, hogy az ember higgyen abban: az élete egy nagyobb terv része, az életének van célja és értelme, és mindez egy nagy egységes szeretet világában valósul meg. Egy nemzet alapvető összetartó ereje, fejlődésének alapja az azonosságtudat, a közös értékek, normák, kultúra elfogadása, a nemzet történelmének, hagyományainak, jelképeinek ápolása, az ehhez való ragaszkodás. A nemzeti azonosságtudat a legerősebb gazdasági, társadalmi, testi és lelki egészséget védő tényező."


FEBRUÁR

„A házasság a legtöbb ember értékrendjében a legbiztosabb kapcsolatformát jelenti, de sokan abból indulnak ki, hogy a tökéletes társat kell megtalálniuk, és nem veszik észre, hogy csak együtt lehet egyre tökéletesebbre csiszolódni. Fontos, hogy a nők együtt tudjanak működni a férfiakkal, s fordítva. A házasság életszövetség egy férfi és egy nő között, amelyben óriási erő van. Nincs komolyabb népegészségügyi tényező, mint egy jó házasság.”


JANUÁR

„Az alapértékeket nagyon fontosnak tartom. Az én első, igazi mestereim a szüleim, akik csodálatos emberek voltak. Apám egy hihetetlenül színes, nagyon sokoldalú ember volt. Órákon át mesélt nekem történelemről, művészettörténetről, mindenről. Édesanyám, aki szintén művészettörténész volt, végig otthon volt velünk. Úgy gondolta, hogy a gyerekeiben él tovább. Rendkívül művelt, sokoldalú ember volt, nagy nyelvtudással. Óriási tartása volt, minden nehézség közepette, minden helyzetben mindig a jót látta.”


 

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem