Hozzáférhetőségi eszközök

Fontos döntések – párválasztás és családalapítás külhonban

Vita Emese
Fontos döntések – párválasztás és családalapítás külhonban (2020), 120 oldal

Fontos döntések – párválasztás és családalapítás külhonban

B E T E K I N T Ő

A család az etnikai identitás elsődleges szocializációs közege, egyben a nemzeti reprodukció alapja. A 2018–2022 közötti kormányzati célkitűzések mentén a nemzetpolitika egyik kiemelt célterülete a külhoni magyar családok identitásának, gazdasági helyzetének, az őket körülvevő intézményrendszernek a megerősítése. Ehhez a célrendszerhez kapcsolódva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság felkérésére, 2018 folyamán a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért egy nagy kiterjedésű kutatásban vizsgálta a külhoni magyarok demográfiai helyzetét, a vegyes házasságok alakulását, a családalapítással, gyerekvállalással kapcsolatos attitűdöket és a külhonba kiterjesztett családtámogatások ismertségét.

E széleskörű kutatási tematika empirikus alapját a 2018 folyamán elindított kérdőíves és interjús terepkutatás, továbbá népességstatisztikai másodelemzések képezik. A demográfiai adatgyűjtés mellett összesen 2600 személyt kérdeztünk meg papíralapú kérdőívvel a négy nagyobb határon túli régióban (Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban). Emellett 79 interjút készítettünk, elsősorban olyan személyekkel, akik vegyes házasságban élnek (magyar–többségi nemzethez tartozó) és kiskorú gyereket nevelnek a családban.

Kiadványunk a Kárpát-medencében élő magyarok családszociológiai szempontból fontos életeseményeit, magatartását és attitűdjeit ismerteti az érdeklődő olvasókkal a legfrissebb adatok alapján. A kiadvány összeállításakor törekedtünk arra, hogy a kutatásban érintett valamennyi témakört lefedjük, ugyanakkor a kutatásismertető, -népszerűsítő célt szem előtt tartva, négy fő téma köré építettük fel az anyagot: a demográfiai trendek alakulásánál elsősorban a termékenységi mutatókkal foglalkozunk, külön fejezetben tárgyaljuk a párkapcsolati helyzetet és a gyermekvállalással kapcsolatos magatartást. A vegyes házasságok témakörét egyrészt a statisztikai adatok, másrészt a vegyes kapcsolatban élők szempontjából, kvalitatív megközelítésből is bemutatjuk, egy külön alfejezetben foglalkozunk a vegyes családokon belüli etnikai és nyelvi szocializáció kérdéskörével.

A kutatás során gyűjtött adatok elmélyültebb és részletesebb tudományos elemzések kivitelezésére szintén lehetőséget adnak, amit a közeljövőben tervezünk megvalósítani. Kutatásunk nem jöhetett volna létre a vizsgált célpopuláció együttműködése nélkül, akik az érzékeny kérdések esetében is megosztották velünk véleményüket, amiért ezúton is köszönettel tartozunk. Köszönet továbbá azoknak a magyarországi és határon túli szakembereknek, kollégáknak, akik hozzáértésükkel és szakmai tudásukkal támogatták a kutatás megvalósulását, az eredményeket összegző elemzések elkészülését.

Kulcsszavak: etnikai identitás, vegyes házasságok, gyermekvállalás, demográfiai helyzet, családtámogatások

Important Decisions – Partner Choice and Family Formation Abroad

A B S T R A C T

The family is the primary environment of ethnic socialization and, at the same time, the foundation of national reproduction. In line with the government objectives for the period 2018–2022, one of the key priorities of Hungarian national policy has been the strengthening of the identity, economic situation, and institutional environment of Hungarian families living beyond the borders of Hungary. In support of these objectives, and at the request of the State Secretariat for National Policy, the Research Institute for Hungarian Communities Abroad and the Kopp Mária Institute for Population and Families (KINCS) conducted a large-scale research project in 2018 examining the demographic situation of ethnic Hungarians living abroad, the prevalence of mixed marriages, attitudes toward family formation and childbearing, and awareness of family support measures extended to Hungarian communities beyond the borders.

The empirical basis of this broad research programme consisted of questionnaire surveys, field interviews conducted throughout 2018, and secondary analyses of demographic statistics. In addition to demographic data collection, a total of 2,600 respondents completed paper-based questionnaires across the four major Hungarian-populated regions beyond Hungary’s borders: Transylvania, Felvidék (Upper Hungary/Slovakia), Transcarpathia, and Vojvodina. Furthermore, 79 in-depth interviews were conducted, primarily with individuals living in mixed marriages (between a Hungarian and a member of the majority population) who were raising minor children.

This publication presents the family-sociological characteristics, attitudes, and significant life events of Hungarians living in the Carpathian Basin, based on the most recent available data. In compiling the volume, we sought to cover all major themes addressed by the research. At the same time, with the aim of presenting and disseminating the research findings, the publication is structured around four principal topics. In examining demographic trends, particular attention is given to fertility indicators, while separate chapters address partnership patterns and attitudes toward childbearing. The issue of mixed marriages is explored both through statistical analyses and from the perspective of individuals living in such relationships using qualitative approaches. A dedicated subsection focuses on ethnic and linguistic socialization within mixed families.

The data collected during the research also provide opportunities for more in-depth and comprehensive scientific analyses, which we intend to pursue in the near future. This research could not have been carried out without the cooperation of the target population, whose members shared their views with us even on sensitive issues, for which we express our sincere gratitude. We would also like to thank the experts and colleagues in Hungary and beyond the borders whose professional expertise and support contributed to the successful implementation of the research and the preparation of the analyses summarizing its findings.

Keywords: ethnic identity, mixed marriages, childbearing, demographic situation, family support measures

https://doi.org/10.63582/KINCS.BO.HU.2020.6.1 LETÖLTÉS

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem