Identitásunk változó alakzatai konferencia

Az Aquinói Szent Tamás Keresztény Közéleti Műhely, a Szociálpolitikai Tükör és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) „Identitásunk változó alakzatai” címmel tartott szakmai konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. A konferencián egyebek mellett szó esett az európai identitásválság tüneteiről, az identitásunk jogi alapjairól, illetve a hitről, mint az identitás bástyájáról.

Osztie Zoltán, az Aquinói Szent Tamás Keresztény Közéleti Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az identitásnak három pillére van: a vallási, keresztény identitás, a nemzeti identitás, illetve a családi, nemi identitás. Mindhárom veszélyben van: az egyházakat, a társadalmakat és a családokat is folyamatos támadás éri, nekünk pedig az a feladatunk, hogy megvédjük őket, javítsunk a közbeszéden és a közmegítélésen.

„Isten – Haza – Család? – Identitásunk töréspontjai” címmel Lakner Zoltán Lehel szociológus, a Szociálpolitikai Tükör főszerkesztője tartott előadást, amelyben kihangsúlyozta, hogy a liberális gondolkodás mindent átsző, mindenhová behatol, szellemi és lelki homogenizálás zajlik. Beszámolt arról a nem reprezentatív kutatásról, amely a 19-29 éves fiatalok körében, 1101 fő megkérdezésével készült és identitásuk alapvető jellemzőire volt kíváncsi. Ebből kiderült, hogy az egyházi iskolában végzett vagy jelenleg ott tanuló diákoknak erősebb a kötődésük Magyarországhoz, a népi kultúránkhoz, hagyományainkhoz, és sokkal inkább házasságpártiak, mint a többi fiatal. Lakner Zoltán Lehel úgy véli, hogy három töréspont figyelhető meg: egyrészt a keresztények és a vallástalanok, másrészt Budapest és a vidék (itt erősebb az identitástudata az embereknek), illetve a különböző életkori csoportok között (az egyetemistáknál gyengül az identitás).

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke, Fűrész Tünde „Mire vagyunk büszkék?” című előadásában bemutatta a KINCS 2021 nyarán készült reprezentatív kutatásának eredményeit, amelyből kiderült, hogy a magyarok 85 százaléka kifejezetten büszke a magyarságára. Legnagyobb arányban a gyermekesek, az idősebbek és a vidéken élők éreznek így, ugyanakkor a korcsoportok között Magyarország tudományos és sporteredményeire a fiatal korosztály a legbüszkébb. A megkérdezettek 63 százaléka rendkívül büszke arra, hogy magyar: ők egy 1-től 10-ig terjedő skálán a legmagasabb értéket jelölték meg. Az Európai Unióra vonatkozó kérdések jobban megosztották a magyar embereket: elsősorban a fiatalok büszkék arra, hogy Magyarország az EU tagja és ők jobban elégedettek az EU működésével, munkájával, mint a többi korosztály. Fűrész Tünde elmondta, hogy ugyan van még teendő, viszont az elmúlt 10 évben nagyon megerősödött a nemzeti mellett a családi identitás is, amit jelez, hogy nőtt a gyermekvállalási kedv, azaz a termékenységi ráta, közel duplájára nőtt a házasságkötések száma, a válások száma hat évtizedes mélyponton van és az abortuszok száma is közel megfeleződött.

Székely Levente, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa „Erősségek és gyengeségek - gyorsfénykép a magyar fiatalokról” címmel tartott előadást, amelyben bemutatta azt a reprezentatív kutatásukat, amely több éven keresztül készült Magyarországon és a külhonban, összesen 12 000 fiatal megkérdezésével, széles tematika mentén. Ebből egyebek mellett az látszik, hogy az évek során erősödött a fiatalok nemzeti identitása, több gyermeket szeretnének, nőtt a házasságban élők száma is, de a házasságkötés kitolódott 29 éves kor fölé. A szubjektív anyagi helyzet nagyon sokat javult, a megkérdezettek 2/3-a mondta azt, hogy anyagi gondok nélkül él, viszont a legnagyobb problémát a bizonytalanság, a céltalanág jelenti a fiataloknak.

„Trendek vagy rendek? – Az európai identitásválság tünetei” című előadásában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy a progresszív, liberális mentalitás kiszabadult a nyugati egyetemekről és Magyarország ajtaján kopogtat. Az identitásunkat rengeteg támadás éri, mindent relativizálható, minden szélsőségesen egyenlő, nincsenek korlátok, az egyén megvalósíthatja, ami a kedvében áll és ezek ellen fel kell lépnünk.

Antalóczy Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem docense „A törvény, az ész és a jog – Identitásunk jogi alapjai” című előadásában beszélt az identitásalkotás folyamatáról, arról, hogy hogyan, milyen módon változott az identitás az évtizedek alatt. Ő is kiemelte a törésvonalakat, amelyek megjelennek az Isten/vallás/egyház – fogyasztói társadalom, a nemzet/nemzetállam – globalizáció és a család – genderideológia között. Elmondta, hogy Magyarországon az alkotmányos önazonosság és a keresztény kultúrának a védelme az állam minden szervének kötelessége. Jogrendszerünkben védjük a házasság intézményét és a családokat, utódainkért pedig felelősséget vállalunk.

Osztie Zoltán, az Aquinói Szent Tamás Keresztény Közéleti Egyesület elnöke záróelőadásában elmondta, hogy szellemi, ideológia és társadalmi harc zajlik az egész világon, csapataink harcban állnak, viszont identitásnak van egy erős bástyája, a hit. Hinnünk kell Istent, hogy van, hinnünk kell Istennek, hogy igaz, amit kinyilatkoztatott, és hinnünk kell Istenben is ahhoz, hogy életünk kiteljesedjék és beteljesedjék. Fontos az identitás-pillérek kibontása, értelmezése; erősítsük meg magunkat, a társadalmat is, hogy életünk és bőségünk legyen.

A délután során volt egy pódiumbeszélgetés is „Emberképünk – identitásunk” címmel, melynek résztvevői: Fűrész Tünde, a KINCS elnöke; Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója; Osztie Zoltán, az Aquinói Szent Tamás Keresztény Közéleti Egyesület elnöke; Székely Levente, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa; Antalóczy Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem docense és Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Tükör főszerkesztője voltak. A résztvevők összegezték a nap tapasztalatait, legfontosabb üzeneteit és pozitív példákat említettek, amelyekkel a fiatalok is be lehet vonni az identitásról szóló beszélgetésekbe.

A konferencia és a kerekasztal-beszélgetés moderátora Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központ igazgatója volt.

Fotók: Tóta Attila

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                           www.koppmariaintezet.hu    

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem