Megjelent az „…ami a miénk” - ötven írás a családról Novák Katalin családokért felelős miniszter ajánlóival, a KINCS kiadásában

Bemutatták a KINCS kiadásában megjelent „…ami a miénk” – ötven írás a családról című kötetet, amelyben ötven ismert ember – az élet minden területéről – osztotta meg gondolatait a család jelentőségéről. A könyvet Novák Katalin családokért felelős miniszter szerkesztette és minden írás elé személyes ajánlót készített. A kiadvány a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) gondozásában jelent meg és már elérhető a KINCS e-könyvesboltjában is.

Ki hogyan látja a családot, mint a társadalom alappillérét vagy éppen, mint személyes környezetét? Ezt a kérdést tette fel Novák Katalin családokért felelős miniszter ötven embernek, akiket az élet különböző területeiről ismerhetünk: irodalom, egyház, sport, tudomány, egészség, művészet, családmozgalom, gazdaság, közélet, média. Olyan magyar emberekhez fordult, akiket érdemes meghallgatni, akikre érdemes figyelni és akiket személyesen is nagyra értékel. Az írásokban szó van az összetartozásról, vagy pont arról a küzdelemről, amivel megpróbáljuk a családot egységgé kovácsolni - a közös nevező pedig a hit és a kegyelem.

Novák Katalin így fogalmaz az előszóban: „A kötetben található írások rólunk is szólnak. Nem szirupos hollywoodi mesék, hanem valódi életek, magasba repítő és mélyre szántó gondolatok, amelyekből erőt meríthetünk a hétköznapokra. (…) Olvasás közben van alkalmunk elgondolkodni arról, nekünk mit jelent a család, ahonnan érkeztünk, a család, amelyre vágyunk, a család, amelyben élünk, a család, amit a gyermekeinknek, unokáinknak kívánunk. S bízom abban is, hogy a könyv segít, hogy – ahogy a címében szereplő Simone Weil-idézet is mondja – „megtanuljunk vágyakozni az után, ami a miénk.”

A Kopp Mária Intézet gondozásában megjelent könyvben a KINCS elnöke, Fűrész Tünde is megosztotta gondolatait a családról, idézve az Intézet névadójának egyik legfontosabb üzenetét: „Szülessenek meg a vágyott és tervezett gyermekek!” „A család felbecsülhetetlen kincs” című írásában kiemelte, hogy Magyarországon a családbarát gondolkodásmód és a családpolitika 2010 óta stabilitást, a lehetőségek közötti választás szabadságát, a munka és a család jobb összeegyeztetését, a gyermeket nevelők számára biztosított gazdasági előnyöket nyújtja.

A Várkert Bazárban megrendezett könyvbemutatón Novák Katalin elmondta: "Fontosnak tartottam, hogy a történelmi egyházak képviselői mellett jelen legyenek a kultúra, a tudomány, a sport, a civil világ, a média, a gazdaság és a politikai élet szereplői is". Hozzátette: a szerzők között vannak ismert, és a többség számára ismeretlen emberek, gyermekesek és gyermektelenek, kis- és nagycsaládosok, valamint olyanok is, akik fogyatékkal élő gyermeket nevelnek.

A családokért felelős miniszter kiemelte, hogy a kötetben található írások rólunk, mindennapi emberekről szólnak. Mint fogalmazott, valódi életeket ismerhet meg az olvasó, magasba repítő és mélyre szántó gondolatokat, amelyekből erőt meríthet a hétköznapokra. Olvasás közben van alkalmunk elgondolkodni arról, nekünk mit jelent a család, amelyben élünk, amit a gyermekeinknek, unokáinknak kívánunk.

A bemutatón elhangzott, hogy a kötetbe került szövegek különféle műfajokat képviselnek. Míg az egyházi szereplők jellemzően a prédikációhoz vagy az imádsághoz, az írók és költők az irodalmi műfajokhoz nyúltak, addig például Sulyok Tamás alkotmánybíró három esettanulmányt mutatott be a család témakörében.

A kötetben megtalálható többek között Bagi Iván humorista, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Polgár Judit sakkozó, nemzetközi nagymester, Miklósa Erika operaénekesnő, valamint Oláh Gergő énekes írása is.

Az „…ami a miénk” – ötven írás a családról című könyvet a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) adta ki és már elérhetőek a Libri könyvesboltjaiban, a Bookline online felületén és a KINCS e-könyvesboltjában is: https://ekonyv.koppmariaintezet.hu/

További információ: További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                            www.koppmariaintezet.hu

Forrás: MTI

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem