Hozzáférhetőségi eszközök

Újabb partnerrel bővült a KINCS együttműködési hálózata

A tudományos kapcsolatok erősítése érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Professzorok Batthyány Köre és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) a Családok Nemzetközi Napján. Fűrész Tünde, a KINCS elnöke az eseményen tarott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a KINCS, mint családkutató intézet átfogóan vizsgálja a családokat, igazodva az Alaptörvényben és a családok védelméről szóló törvényünkben megfogalmazottakhoz. Éppen ezért nagy jelentőséggel bír, hogy intézetünk ebben a szellemiségben tudja bővíteni kapcsolatait egy olyan tudományos közösséggel, amely az akadémiai világ és a politikai döntéshozatal összekapcsolására törekszik, s nem támadja, hanem támogatja azt a nemzeti politikát, amelynek középpontjában a családok állnak.

Dr. Beneda Attila ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy 2010-ben a polgári kormány egy olyan társadalom felépítését tűzte ki, amely a családokon és a munkán alapul, a KINCS megalapításának célja pedig az volt, hogy a családpolitikai döntések mögött szilárd tudományos megalapozottság álljon. A családügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt 15 évben a kormány minden évben újabb és újabb intézkedésekkel támogatta a családokat. Most pedig minden idők legnagyobb családi adócsökkentési programja indul, amelynek eredményeként egymillió édesanya válik adómentessé, ezáltal pedig a férfiak és a nők közötti bérkülönbség meg fog szűnni, ezáltal is erősítve a nők megbecsültségét.

Prof. Dr. Kollár Lajos ismertette a közösség működését és célkitűzéseit, amelyek a gazdasági stabilitás megőrzésére, a fiatalabb szakemberek bevonására, valamint a szakmai együttműködések erősítésére épülnek. A Professzorok Batthyány Köre elnöke kiemelte, hogy a szervezet számos munkacsoportja közül az egyik legmarkánsabb a Család és népesedés munkacsoport, amelynek vezetését Prof. Dr. Engler Ágnes, a KINCS Neveléstudományi Kutatóközpontjának vezetője vette át. Az új együttműködés céljával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják a közös kutatási tevékenységek bővítését, valamint a családügy társadalmi szintű népszerűsítését.

Prof. Dr. Szabó Csaba Attila hangsúlyozta, hogy miként a Professzorok Batthyány Köre alapítóinak, úgy műhelyeiknek és munkacsoportjaiknak is alapvető célkitűzése, hogy fontos társadalmi, politikai és közéleti kérdésekben véleményt formáljanak, javaslatokkal segítsék a politikai döntéshozókat. A szervezet titkára meggyőződését fejezte ki, hogy a KINCS-el aláírt együttműködés gyümölcsöző lesz, és a felek hatékonyan tudnak majd együttműködni különböző események és projektek megvalósításában.

Prof. Dr. Engler Ágnes fontosnak nevezte, hogy a tudományos világ szereplői a társadalommal is megismertessék eredményeiket. Erre kiváló példa intézetünk névadója, Kopp Mária professzor, aki rendkívül szerteágazó tudományos eredményeit a társadalom életében gyakorlati módon is próbálta hasznosítani. A KINCS Neveléstudományi Kutatóközpontjának vezetője rámutatott, hogy a tudományos élet egyik meghatározó területe a felsőoktatás, ezért a KINCS elsőként a Debreceni Egyetemmel, majd további hat hazai felsőoktatási intézménnyel kötött már együttműködési megállapodást, és a nemzetközi tudományos kapcsolatai is folyamatosan bővülnek.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem