Bajnok apaszerepben – a KINCS Estek vendége Vincze Ottó

Egy új beszélgetéssorozat vette kezdetét a KINCS Esteken belül, amelynek első vendége Vincze Ottó tizenegyszeres válogatott labdarúgó, a Ferencvárosi Torna Club korábbi játékosa volt. Őt Regős Judit, a NapiMami blog szerzője kérdezte, aki ezentúl minden hónapban új vendéggel érkezik a KINCS-be. A beszélgetés az apaságról, a sportról és a családról szólt.

A nézők először a Családvarázs korábbi adásából megismerhették Vincze Ottó családját, kisebbik fiát, Boldizsárt, és párját, a világhírű kézilabdázót, Görbicz Anitát.

A beszélgetés elején Vincze Ottó elmondta, az volt az álma, hogy sportvezető legyen. Győrben akadémia igazgatóként dolgozott, amikor megtudták, hogy gyermekük lesz. Szakmai pályafutásának rajta kívül álló okokból ebben az időben lett vége, és ezzel párhuzamosan magánéletében is változás történt: megszületett Boldizsár fia. Úgy fogalmazott: „Valami befejeződött, és egy új dolog kezdődött el.”

Elmondta, hogy Anita ebben az időben volt pályája csúcsán, és az élsport várta vissza gyermekük születése után. Így született meg benne a döntés: ő vállal többet a gyermekük melletti teendőkből.

Elmesélte, hogy számára nagyon fontos, hogy párja, Görbe megélhette sportkarrierjét, mert ezáltal ő is többnek érezte magát. Kifejtette, hogy híres labdarúgó szeretett volna lenni, de ez neki nem sikerült. Azt érezte, így párját, Anitát kell támogatnia, hogy legalább ő csúcskarriert futhasson be. Vincze Ottó minden elismeréssel és tisztelettel beszélt Görbicz Anita sportkarrierjéről, született zseninek nevezte őt.

Kifejtette azt is, hogy kihívásnak élte meg az apaszerepet. Arról beszélt, hogy alapvetően milyen szokatlan ez a mai társadalomban, sok férfinek idegen, hogy helyt álljon az otthoni feladatokban, a gyermeknevelésben.

Regős Judit kérdezte a sportembert nagyobbik fiáról is. Ottó elmondta, hogy Ádám akkor született, mikor még „hajtotta az álmait”, akkoriban egy németországi csapatnál futballozott. Elmondta, hogy nem tudta kivenni részét a gyermeknevelésből. Nagyobbik fia ma már 20 éves és szintén futballozik; tehetségesnek tartja, úgy fogalmazott: „van benne lehetőség”.

A 6 éves Boldizsár is szintén a labdarúgást választotta, nem is volt más választása, hiszen édesapja az összes kézilabdát eldugta otthon. Arra a kérdésre pedig, hogy Boldizsárnak lesz-e kistestvére, csak annyit válaszolt: „Én készen állok!”

Vincze Ottó beszélt pályafutásáról, a kudarcairól. Elmesélte, hogy többször indult a nulláról, amelyet elsősorban csak saját magának köszönhet. Elismerte, hogy saját személyisége gátolta meg, hogy előbbre jusson, de büszkén hozzátette, hogy ezekből mindig fel tudott állni. Ma pedig a legfontosabb a család.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem