Sok édesanyánál a bruttó nettóvá válik a szülést követő fél évben

A kormányzat július 1-től vezette be a CSED100-at, azaz felemelte a csecsemőgondozási díjat a korábbi fizetés 100 százalékára. A CSED-ből csak személyi jövedelemadót vonnak le, ami eleve előnyösebb helyzetbe hozza az édesanyákat, de az adókedvezményeknek köszönhetően akár a korábbi bruttó fizetés nettóvá is válhat.

A csecsemőgondozási díj, amelyet korábban a balliberális kormányok terhességi gyermekágyi segélynek hívtak ma már korántsem egy segélyszerű ellátás, hanem olyan óriási segítség a gyermeket vállaló családoknak, édesanyáknak, amely kifejezetten előnyös anyagi helyzetbe hozza őket a szülést követően ahhoz képest, mint amikor még nem volt gyermekük. A baba első fél éve alatt több pénzt kapnak, mint amikor még dolgoztak, hiszen a CSED-ből járulékokat nem, csak a személyi jövedelemadót vonják le. Ennek köszönhetően egy nő, akinek például 300 ezer Ft volt a bruttó fizetése, amíg dolgozott abból 200 ezer forintot vitt haza, a szülést követően viszont már 255 ezer forint jár neki.

Akik érvényesítik a CSED-ből az adókedvezményeket még ennél is jobban járnak. A negyedik vagy többedik gyermeküket szülő nők eleve mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól, az ő esetükben a bruttó és nettó CSED összege megegyezik. Jövő év január 1-től pedig ugyanez fog vonatkozni azokra a fiatal, 25 év alatti anyukákra is, akik a szülést megelőzően már dolgoztak, hiszen ők is szja-mentességet fognak élvezni.

Ezen két csoporton kívül pedig azoknál is van esély a korábbi bruttó fizetés nettósítására a CSED, azaz a szülési szabadság hat hónapos időszaka alatt, akik igénybe veszik a családi adókedvezményt. Ahhoz, hogy a maximális adókedvezményre jogosultak legyenek és így a bruttó CSED-ük összegét kapják meg nettó összegként egy gyermeknél elég, ha a CSED minimum havi bruttó összege 66.670 forint, két gyereknél pedig 266.670 forint, nekik csak az e fölötti rész után kell a 15 százalékos szja-t megfizetni. Aki a harmadik gyermekekét szüli, azok 660 ezer forintig élveznek adómentességet.

A CSED-re jogosult édesanyák köre a magas női foglalkoztatásnak köszönhetően jelentősen nőtt az elmúlt években. Ma átlagosan havonta 30 ezer édesanya kap CSED-et, 2011-ben még csak 24 ezer körüli volt ez a szám. Július 1-től azok is az új, kedvezőbb feltételek mellett kapják a csecsemőgondozási díjat, akiknek már megszületett a gyermekük, de még a fél évig tartó szülési szabadságon vannak. Ez a 168 napos időszak egyébként már elkezdődhet a szülést megelőző negyedik héttől is. A CSED igénylésével egyúttal a GYED igénylése is megvalósul, nem kell azt külön kérvényezni. A CSED alatt nem lehet dolgozni, de a gyermek fél éves korát követően a GYED folyósítása mellett már korlátlanul dolgozhatnak a szülők.

A csecsemőgondozás időszaka, a gyermek első fél éve minden édesanya számára emlékezetes, a nehézségei ellenére is csodálatos időszak, amely meghatározó jelentőségű a gyermek és az anya közötti kötődés kialakulása szempontjából. Kopp Mária szavaival: „a gyermekek világrahozatala és szoptatása, a biztonságos korai anya-gyermek kapcsolat kialakítása a nők elidegeníthetetlen feladata”. Ehhez a kiváltságos, különleges időszakhoz biztosít most korábban és másutt a világon még nem látott, még nagyobb támogatást a magyar családpolitika.

 

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                           www.koppmariaintezet.hu

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem