KINCS egyeztetés a lengyel Kormányzati Népesedési Tanács vezetőivel

Molnár Balázs, a KINCS elnökhelyettese megbeszélés folytatott Alina Potrykowskával a lengyel Kormányzati Népesedési Tanács főtitkárával, valamint Adam Kurynowski professzorral Varsóban. Az egyeztetésen áttekintették a két ország családpolitikai intézkedéseit, valamint a két intézmény közötti együttműködési lehetőségeket.

A találkozón a lengyel és a magyar fél egyetértett abban, hogy mindkét országban kiemelt jelentősége van a gyermekvállalás és a családok pozitív bemutatásának. Potrykowska főtitkár és Kurynowski professzor bemutatták, hogy a Tanács első alkalommal szervezett egy 16 regionális helyszínen sorra kerülő konferenciasorozatot, amely végén mind helyi, mind országos szinten ajánlásokat fogalmaztak meg a családbarátság előmozdításának érdekében. A 10 hónapos eseménysorozat eredményeinek feldolgozásába bevonták a hallgatókat is.  Egyértelmű következtetésként lehetett levonni, hogy átfogó intézkedéssorozatra van szükség. Ennek is tudható be, hogy a korábbi 500+ ellátást immár nemcsak a második, hanem az első gyermek után is folyósítják. A 2,5 millió külföldön dolgozó fiatal lengyel egyre inkább hiányzik a munkaerőpiacról, így az édesanyák bevonása érdekében bölcsődefejlesztési programot indítottak totyogó (Maluch) néven. A fiatal családok lakhatásának elősegítése érdekében egy lakásvásárlási konstrukciót alakítottak ki, amelynek sajátossága, hogy az évek során alakul át bérleményből saját tulajdonná a lakás. Lengyelországban jelentős problémát okoz a keleti országrész régi nehéziparára épülő településeink szinte teljes elnéptelenedése.

Molnár Balázs ismertette a Kopp Mária Intézet működését, röviden bemutatta a főbb családpolitikai intézkedéseket, valamint ismertette partnereivel az Intézet kutatási, elemzési eredményeit. A családvédelmi akcióterv fogadtatásával kapcsolatos KINCS felmérés iránt komoly érdeklődést mutatott a lengyel fél.

Molnár Balázs az Ordo Iuris lengyel jogpolitikai intézet által szervezett, a családok jogairól szóló egyezmény kidolgozását célzó konferencián vett részt Varsóban.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem