A Családi Értékek Nemzetközi Hálózatának harmadik ülésére került sor Budapesten

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 2019-ben hívta életre a Családi értékek nemzetközi hálózatát, annak érdekében, hogy rendszeres találkozási lehetőségre és őszinte tapasztalatcserére biztosítson lehetőséget a családbarát döntéshozóknak, véleményformálóknak, szakértőknek Európából és a tágabb nemzetközi környezetből. A Budapesten harmadik alkalommal sorra kerülő eseményen 17 országból 50 szakértő vett részt.

A hálózatosodásnak pozitív tartalmat adni kívánó kezdeményezés találkozási lehetőséget kíván nyújtani a család, mint érték mellett elkötelezett kulcsszereplők számára, létrehozva egy naprakész, családbarát hálózatot, az európai és nemzetközi szakpolitikák alakítására. A klub jellegű találkozók a tematikus eszmecserék mellett alkalmat adnak az informális kapcsolatépítésre is.

A magyar családpolitika elismerése, hogy a hálózat idei ülésére immár 17 országból 50 szakértő érkezett Budapestre. 4 nemzetközi és 11 nemzeti családszervezet, 4 kormányzat és 11 egyetem és kutatóközpont képviseltette magát, miközben jelen volt meghívásunkra 3 Európai Parlamenti Képviselő és 5 újságíró is.

Az eseményen nyitóelőadást tartott Ekler Gergely családokért felelős stratégiai államtitkár, aki az európai és magyar demográfiai helyzetkép bemutatása mellett áttekintést adott a résztvevőknek az előző évtizedben bevezetett magyar családpolitikai intézkedésekről és eredményekről.

A résztvevők megvitatták a tagságukat, valódi embereket, családokat képviselő nemzetközi és nemzeti családszervezetek érdekérvényesítési lehetőségeit mind nemzeti, mind uniós szinten; a családbarát médiamegjelenések kialakításának jelentőségét. Az ülésen továbbá átfogó képet kaptak Brazília demográfiai helyzetéről és családpolitikai intézkedéseről.   

A magyar családpolitika egyre több érdeklődésre tart számot a nemzetközi színtéren is, sokan tekintenek kiemelt figyelemmel az előző évtized jelentős eredményeire. A KINCS Családi Értékek Nemzetközi Hálózata is mutatja, hogy Magyarország a családbarátság erőközpontjává vált.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Részletes információ Értem